Nyilván már mindenki hallgatja, de hivatalosan csak holnap fog megjelenni, a majdnem klasszikus felállású Black Sabbath visszatérő albuma, a 13, és remélhetőleg a világ összes civilizált országában romba is dönti az eladási listákat. A nagy esemény apropóján megpróbáltam összegereblyézni minden idők legjobb feldolgozásait, mert a Sabbath nemcsak a legnagyobb hatású rockzenekar, de a legtöbbet feldolgozott zenekar is egyben, hiszen a Metallicától az utolsó bivalybasznádi garázszenekarig mindenkinek eljön az a pont az életében, hogy megpróbálja a Sabbath zenéjében lakozó gonoszt a saját képére formálni. A dalok, amik az évtizedek alatt őrizték a lángot, és ezáltal sikeresen ismertették meg az újabb generációkkal a rockzene kezdetét és végét.
System of a Down - Snowblind
Most talán már nehéz elhinni, de volt olyan időszak, mikor a System of a Down tagjai még nem hisztis picsaként üzengettek egymásnak a neten, hanem inkább a zenével foglalatoskodtak. Nem sok egylemezes zenekar pörgött úgy 2000-ben, mint a SOAD, úgyhogy nem is volt kétséges, hogy helyük van a kultikus Black Sabbath tribute, a Nativity in Black második részén. Az örmények ekkor voltak az innovációjuk csúcsán, egy sikeres album után már túl voltak egy Slayeres turnén, és már formálódtak a Toxicity dalai, ennek tükrében pedig nem is kell csodálkozni, hogy a Snowblind egészen elmebetegre sikeredett. Kifordítom-befordítom, mégis bunda a bunda, az eredetiből szinte csak a főriff, és a szöveg maradt meg. Gyakorlatilag egy önálló SOAD-dal keletkezett, Serj félőrült énekével, brutális riffeléssel, kaotikával, meg az örmények összes többi hülyeségével, mintha a Toxicityről maradt volna le. Valahogy így kell feldolgozást csinálni!
Pantera - Planet Caravan
Meg sem próbálom érzékeltetni, hogy ’94-ben milyen megrázkódtatást jelentett a fejlődésben lévő szervezet számára a Far Beyond Driven. A Pantera csinált néhány durva dolgot a pályafutása során, de a lemezen hallható zenébe ágyazott meteoritzápor tutira ott van valahol a zenei brutalitás képzeletbeli dobogóján. Az extrém metál korlátait szétfeszítő hangorkán mellett, még ott volt az önmagát mentálisan élve boncoló Phil Anselmo is, úgyhogy maradjunk annyiban, hogy a Parental Advisory matricát tényleg nem hülyeségből biggyesztették a lemezborítóra. A Pantera természetesen nem lett volna a Pantera, ha a lemez végére nem teszik oda relaxációs jelleggel a Planet Caravan füstös, fűszagú, elszállt feldolgozását, ami hangulatában totálisan elüt az egész lemeztől, nagyjából úgy illett oda, mint tehénre a gatya, de valahogy mégis jó helyen volt. A Black Sabbath bizony nemcsak a mennydörgő riffekről szól, hanem az ilyen lazulós hippiskedésről is. A Planet Caravan animációs klipje pedig nagyon hangulatos lett.
Mood - Lonely Is The Word
Kevesen tudják, de a Tankcsapda mellett a Mood volt a ’90-es évek legfontosabb magyar zenekara. A doom metál közép-európai helytartói négy albumot hagytak maguk után, és hiba nem nagyon volt egyiken sem. Az első két lemezen a morcos, riffes, Sabbathos muzsika dominált, az utolsó kettőn pedig egy kicsit könnyedebb, rockosabb hangvételben osztogatták a zenei sallerokat. Azóta se nagyon hallani ilyen király ikerszólókat, és egymással beszélgető gitárokat, legfeljebb csak az utódzenekaroknál, leginkább a Wall of Sleepnél. A Moodék közismerten az Ozzy-féle Sabbathra esküdtek, de nem sokat szaroztak, mikor felkérték őket egy Dio-korszakos tribute albumhoz, és csuklóból felnyomták a Lonely Is the Word Moodosított verzióját. A dal egyébként egy letisztultabb hangzással felkerült az utolsó albumukra, a Fourth Ride Of Doomanoids bónusz lemezére is, ahol még ugye ott volt a Burning Slow legendás demója, amiről inkább már nem is mondok semmit. Aki azt nem hallotta, az még nem hallott semmit. Nem azt mondom, hogy habkönnyű muzsika, mert kell egyfajta ráhangolódás, de a Mood egy mocskos jó banda volt, ez meg egy nagyon fasza feldolgozás.
Entombed - Under the Sun
Nálam itt kezdődött el a Black Sabbath. Persze ismertem már az emblematikusabb számokat, mint a Paranoid, vagy a War Pigs, de valahogy nem igazán talált el, és itt állt meg bennem az ütő először a Sabbathot hallgatva, itt esett le, hogy miről is van szó. Az Entombed talán legjobb lemezének digipack verziója dupla album volt, ahol a második korongon King Crimson, Venom, MC5, és Black Sabbath dalokat zajosítottak be a svédek, azzal az igazi rohadék, varacskos disznó hangzással, ami csak rájuk jellemező, és a végeredmény valami egészen döbbenetes lett. A ’90-es években a svédek kétféle hangzást is tökélyre fejlesztettek. Volt ugye a göteborgi dallamos death metal, főleg a Friedman stúdióra fókuszálva, és a stockholmi Sunlight stúdió-féle gépesített zombik támadása, aminek az Entombed volt a csillogó ékköve. Az Under the Sun eleve egy gyilkos nóta, de ezzel mocsadék hangzással egy teljesen új szintre emelkedett. Nem véletlen, hogy az Entombed évekkel később még egy dupla CD-t is kiadott tele jobbnál-jobb feldolgozásokkal, ahol még Bob Dylan is megkapta a magáét. Ha valakik, akkor ők tényleg iszonyatosan tudták, hogy is kell egy dalt értéket teremtően kiforgatni önmagából.
Iron Maiden – God of Darkness
Végezetül hadd döntsem romba a legnagyobb Black Sabbathos közhelyet: nem a Black Sabbath volt az első doom metált játszó zenekar, hanem az Iron Maiden. Nem, nem az az Iron Maiden, amit mindenki ismer, hanem egy másik, szintén brit, csak tíz évvel korábbról. Az eredeti Iron Maiden bluesos, folkos, pszichedelikus muzsikát játszott, Bum néven kezdték, de ez nem tetszett a kiadójuknak, ’68-ban így lett belőlük Iron Maiden (amit egészen addig használtak, még a nevet Steve Harris le nem védette), és ekkor született meg az első doom metálként definiálható szerzemény, a God of Darkness, több mint egy évvel megelőzve a Sabbath első lemezét. Nyolc daluk volt összesen, és Maiden Voyage címmel az egész életművet kiadta tavaly a Rise Above. Nyilán a hangzás sehol nincs a Sabbathoz képest, de ez itt a világ első doom metál nótája, ahol gonoszak a gitárok!
Utolsó kommentek