Itt a tavasz, dagad a fasz, nyílnak az ibolyák, a méhecskék döngicsélnek. A kismadarak csiripeléssel, az autósok kilapított békatetemekkel jelzik a tavasz közeledtét. Hosszú téli álom után ébredezik a természet, de van, aki sosem pihen: a svéd rockmaffia ezúttal sem tartott téli szünetet.
Mustasch
Thank You For The Demon
2014
Gain Music / Sony
Nagyon úgy tűnik, hogy a Mustasch soha az életben nem fog már tökéletes lemezt készíteni. Az előző, Sounds Like Hell, Looks Like Heaven minden hibája ellenére is a jobbak közé tartozott, amihez már nem is érdemes hasonlítani a Thank You For The Demont. Pedig az első két szám még elég jól indít: zakatolós riffek, tipikus Mustaschos megoldások, és időnként jó kis dallamok is befigyelnek, hogy aztán szép lassan átvegye a szerepet az unalom, a korábban már hallott töltelékek, és a járókeretes apókaként totyogó dalocskák.
Riff Ralf énekes-gitáros mindig is két front, a Cult és a Metallica között őrlődött, és sajnos úgy tűnik, hogy most végelegesen elmozdult a rosszabbik irányba. Az énekdallamok tele vannak a tipikus Hetfieldes hajlítgatásokkal, meg az alibi, monoton, középtempós riffelgetéssel, pedig ez a zenekar egyszer már megcsinálta a legjobb Cult-dalt, amit nem Astbury és Duffy írt.
Természetesen ezúttal is színes a hangszerelés, időnként vannak vonósok, elektronikus színezgetések és a lemez vége felé még beesik pár közepesnél jobb nóta, de összességében ez sajnos nagyon kevés. Klip még nem készült az új lemezhez, de ha lesz, akkor biztos lesznek benne dögös macák és/vagy gyorsasági verseny, ezen összetevők nélkül Mustasch-klip nem készülhet.
Moon Coven
Amanita Kingdom
2014
Transubstans Records
Még télvíz idején jelent meg a Moon Coven első albuma, ami igazából annyira nem is friss, hiszen a dalokat már másfél éve elkezdték írogatni, tavaly nyáron pedig ki is adták őket egy debütáló album keretében - akkoriban még Waning Moon volt a zenekar becsületes neve, amit jogi problémák miatt időközben meg kellett változtatni Moon Covenre. A bandára természetesen azonnal le is csapott a svéd rockzene aranybányája, a Transubstans Records, akiknek félelmetes portfóliójába tökéletesen beilleszthető a muzsika. A Transubstans lehetőségei alapján továbbra is csak egy sufnikiadó, de ha kijön náluk valami, akkor arra bizony oda kell figyelni; így fordulhatott elő, hogy a lemez a tavalyi ősrock-cunamiban még elment mellettem, de mikor a Transubstans oldalán az újrakiadás kapcsán belefutottam az East klipjébe, akkor már egyből lecsavarta a fejemet.
A svéd sztyeppék fagyos lehelete köszön vissza az Amanita Kingdom marcona világában, tökéletesen vegyítve a stoneres, mocskos hangzásvilágot, a pszichedelikus rockot és vissza-visszatérő lórúgás-szerű riffeket. A dalok zeneileg is szervesen kapcsolódnak egymáshoz, mintha csak egy hosszú tételt szabdaltak volna ötfelé. A zenét leginkább talán az Uncle Acidhez lehetne hasonlítani, de itt azért az énekhang sokkal jobban el van szállva, és a komor hangulat miatt sem az a tipikus slágerretró. Mind az öt dal borzasztóan hangulatfüggő, leginkább fagyos téli délutánok aláfestéséhez ajánlott - tavasszal szerintem ilyen zenét már nem is nagyon lehet hallgatni.
Az East klipjében minden benne van: markáns történetvezetés, jellegzetes hangzás, az ének valahol egy másik síkon, bozontos gitárszóló. Gitározni akarok! A szó, amit keresel: hipnotikus.
Voltak még:
- Sparzanza - Circle A Sparzanza is mostanában jött ki új albummal, de a Mustasch-sal egyetemben ez is nagy csalódás, pedig az enyhén stoneres ízekkel megtámogatott Metallicás popmetálnak ők is nagy ragadozói voltak.
- Kayser - Read your Enemy
A thrash metál kiegészítve Spice bácsi embertelen hangjával elég jó konstellációnak tűnt elsőre, másodikra már nem annyira. Két-három jó szám, de összességében nagyon hamar csömört lehet kapni a nem túl változatos, szögelős riffektől. Spice ettől eddig csak jobb albumokon énekelt. - Katatonia - Kocytean
A Katatonia új EP-je a Record Store Day-re fog megjelenni, de a netre már április 6-án kikerült, ezzel is tökéletes háttérzenét biztosítva a mindenkori magyar politika reménytelenségéhez. Ettől búvalbaszottabb, depressziósabb, kiábrándultabb rockzenét már tényleg művészet összehozni. A hat dal közül az Ashen egynek elmegy, de nekem ez a merengős/álmodozós, alapvetően gitármentes megközelítés már nem nagyon jön be. - Skraeckoedlan – Äppelträdet (2011)
Néhány hete futottam bele a Skraeckoedlan három évvel ezelőtti lemezébe (természetesen ez is Transubstans Records) és rögtön seggre is ültem tőle. Csodálatos stoner metált eregetnek a debütáló albumon a lelkes vademberek, következetes aprítással, nem túl nagy változatossággal, de az ember még így is vigyorogva kerülgeti az irgalmatlan riffeket. Külön speciális ízt ad a daloknak, hogy az énekes-gitáros a dalok zömében svédül nyomja a vakert.
Szólhatna egy kicsit harapósabban is, meg nem mindegyik dal dönti le egyből a közfalat, de ezt nyugodtan be lehet tudni elsőlemezes gyerekbetegségnek. A második albumuk már javában készül, erősen várós!
Folyt. köv!
Utolsó kommentek