Manny Ribera
Manny Ribera
2014
Transubstans Records
A Manny Ribera név a gengszterfilmek szerelmeseinek lehet ismerős, hiszen a Scarface egyik központi alakja volt Manny, a nyakigláb bájgúnár, aki az utcán stírölte a csajokat, miközben a szemközti motelben sebhelyesarcú haverjába egy láncfűrész segítségével kis híján új menetet vágtak. Minap néztem meg a filmet, a Sebhelyesarcút, és Al Pacinót leszámítva minden szempontból b-kategóriásnak ítéltem. Mintha az egész valami paródia lett volna. Manny filmbéli, nyálgép karakterét se nagyon tudom párhuzamba állítani, a Manny Ribera nevű svéd banda tökös, odabaszós zenéjével. Ennek kapcsán elgondolkoztam azon, hogy ha lenne zenekarom, amit kedvenc filmes karakteremről akarnék elnevezni, akkor a banda egész biztosan vagy a Csubakka, vagy a Pityke Őrmester névre hallgatna. Bizony, nem biztos, hogy szerencsés a filmes névválasztás.
Talán már volt szó róla, hogy a Transubstans Records a világ legjobb lemezkiadója, akiknek raktárában egymás hegyén-hátán állnak a világot lángba borító atomtöltetek. Fogalmam sincs, hogy csinálják, de az biztos, hogy 2-3 havonta előkapnak egy senki által nem ismert svéd bandát, és ritkán tévednek a minőséggel. A kiadó talán legkorszerűbb zenekara a Manny Ribera, akikben ugyan van rengeteg klasszikus rockos áthallás, és stoneres tompulások is megfigyelhetők bizonyos vonatkozásokban, de alapvetően jelentősen különböznek a kiadó szőrös, trapézgatyás zsánerétől. Retrónak is csak annyira retrók, amennyire mondjuk a Cult is az. Javaslom hallgassuk is meg mindjárt az elsőnek megklipesített Lagerboyt, ami szerintem nem tartozik az album legjobbjai közé, de ha ezzel vezették fel a lemezt, akkor valami biztos lehet benne.
Alapvetően ének- és gitárközpontú klasszikus rockzenéről beszélünk, egy kicsit grunge-os, és egy kicsit benne van a Cult szelleme is. Talán Myles Kennedy szokott manapság ilyesmi zenét csinálni cilinderes haverjával, meg az Alter Bridge-dzsel. Az énekes-gitáros hangja és dallamai is emlékeztetnek egy kicsit Kennedyre, de itt sokkal mélyebbről, zsigerből törnek elő a dallamok, és még véletlenül sincs túlénekelve a dolog. Már elsőre is feltűnt, hogy mennyire gördülékenyek, kidolgozottak az énektémák, a lemez alapos ismerete után viszont egyértelmű, hogy az elmúlt időszak legjobb énektémait ez a svéd banda szolgáltatja. Lehet persze kötözködni, hogy a zeneakadémiai kívánalmaknak nem felel meg sem a gitáros harsányabb (néha nyivákolós), sem a basszer egy-két dalban megnyilvánuló bluesosabb orgánuma, de hangulat szempontjából mindkettő tökéletesen illeszkedik a zenéhez.
Nálam jelenleg az Into The Great Unknown a tökéletes nyitónóta. Aki ennek hallatán nem kezd el eltorzult fejjel headbangelni, hát az már tényleg ne merje magát se metálosnak, se rockernek, meg úgy egyáltalán semminek se nevezni! Parádésan húzós riffek, óriási dallamok, és egy egyszerű, mégis ötletes szóló. Gyakorlatilag ez a képlet ismétlődik végig a lemezen, folyamatosan az egyszerűségre törekedve, de a minőségből sosem engedve. Külön dicséretes, hogy a zenét rendszeresen orgonával bolondítják, például az album leghosszabb dala, a hatperces Make Sure Not To Fall, vagy a már emlegetett Lagerboy sincs híján libabőrös, légorgonás pillanatoknak. A változatosság jegyében a lemezen szépen eloszlanak a lassabb, kicsit stoneresebb pillantatok és a gyorsabb, szikárabb rocknóták. Nekem főleg az utóbbiak nőttek a szívemhez, az olyan tízpontos dalokat, mint az If I Lose, vagy a Kissed The Sun egyszerűen képtelenség megunni.
2014-ben valahogy így kell összerakni egy debütáló lemezt. A nagy slágerek mellett ugyan egy kicsit eltörpülnek a visszafogottabb dalok, de ez természetesen nem azt jelenti, hogy töltelékek lennének. És még a szólók sem kötelező helykitöltők, hanem van céljuk, helyük, miértjük, Peter Larsson gitáros-énekes ezen a fronton is önfeledten ficánkol. Nem nagyon néztem még át az idei termést, de az biztos, hogy ezt az évet tekintve ez bizony egy éremesélyes versenyző, akit majd úgy kell a riválisoknak lerugdosni a dobogóról.
Óriási potenciál van a bandában. Bármennyire is az underground zenebuzik Mekkája a Transubstans Records - és ezúttal is leborulok szent küldetésük előtt - de a lehetőségeik erősen korlátozottak, és csak remélni lehet, hogy a Manny Ribera sem lesz már náluk sokáig. Egy erősebb kiadóval sokkal nagyobb perspektívájuk lenne, főleg ezzel a mindenki számára könnyen dekódolható rockzenével. Na nem mintha a Graveyard, a Graviators, vagy a Jeremy Irons leigázta volna már a világot, de ők is innen indultak, és egy hatékonyabb kiadóval azért mér sikerült egy-két lépcsőfokot feljebb lépniük.
A teljes album:
Utolsó kommentek