Barn Burner
Bangers II: Scum Of The Earth
2011
Metal Blade
Talán nem tűnik felesleges nagyképűségnek, ha azt mondom, hogy Barn Burnert is a Léggitár fedezte fel, hiszen két évvel ezelőtt gyakorlatilag elsőként adtunk hírt, az akkor még senki által nem ismert zenekar, egy sufni-kiadónál megjelent debütáló albumáról. Aztán elindult a lavina, és a piacvezető zeneblog nyomán egyre többen ismerkedtek meg az elmebeteg kanadaiakkal, egy évvel később pedig már odáig fajultak az események, hogy leszerződtette őket a Metal Blade, akik rendes promócióival ismét kiadták a Bangerst, ezúttal már az egész világon. Most pedig már itt a második Metal Blade-es lemez.
A Bangers II a címe alapján, akár lehetne az első lemez egyenes folytatása is, ezzel szemben olyan, mintha egy teljesen másik zenekar készítette volna. Az első albumot jellemző könnyedebb, szellősebb, rockosabb részek szinte teljesen eltűntek, és van helyettük rengeteg metál, a klasszikus fajtából. Bár a kiadó előszeretettel aposztrofálja úgy a zenekart, mint egy sztónerbe oltott Iron Maident, a Bangers második részére már sokkal inkább jellemző a korai Metallica, és a 80-as évek kommerszebb thrash vonala.
Kétségkívül néhány helyen feltűnnek a Maiden jellegzetes harmóniái, és galoppozása, de ez csak egy apró elem a rengeteg klasszikus metál összetevőből. A Barn Burner ugyanis iszonyatosan bekeményedett, besúlyosodott, bemetálosodott, itt már nincs helye többet laza füves dalocskáknak; szívük izzó fém, vérük olvadt kőszikla! Lehetne akár divatemberséggel is vádolni őket, hogy ők is csak az újkori thrash hullámot akarják meglovagolni, de a lemezen olyan nagyformátumú dalok sorakoznak, amik egyértelműen jelzik az őszinte elhivatottságot. Már csak azért sem lehet őket egy kalap alá venni az ovis thrash csapatokkal, mert a Barn Burner nem eszetlenül riffelget bele a vakvilágba, hanem a dalközpontúság felől közelítik meg a metált.
A klasszikus értelemben vett dalokhoz, klasszikus metál hangzás dukál, ami ugyan nem tökéletes, de mentes a jelenlegi korszellem steril, lélektelen, mesterkélt megszólalásától. Hasítanak a gitárok, na! A riffek és a tempók mellett, a ragadós minimál énekdallamok is a korai Metallicát idézik (Quest For The Cube). Az a helyzet, hogy a Children zseniális lemeze óta, nem volt ilyen odabaszós retró-metál anyag. A nyitó címadó szám, és a Dark Side Of The Barn, már a kezdésnél lerobbantja az ember fejét szélvészgyors tempójával, kimért csapásaival, emberi mivoltukból kivetkőzött gitárszólóival, de basszus, most kezdjek el dalokat kiemelni a metál-himnuszok tárházából? Hát egy lófaszt! Gyilkos zene, egy nem teljesen százas zenekartól, parádés borítóba csomagolva, az elmúlt időszak egyik legkellemesebb meglepetése, üresjáratok nélkül. A Barn Burner szintet lépett. Metal up your ass!
Utolsó kommentek