Ghost
Infestissumam
2013
Loma Vista
Az évek óta a felszín alatt izmosodó retró-mozgalmat három dolog különbözteti meg jelentősen a szokásos rockzenei trendektől, egyrészt: itt a szűken vett élvonalat nem négy-öt, hanem legalább huszonöt-harminc zenekar határozza meg, és még a második vonalban sem a szolgai másolók vannak, hanem ha némileg visszafogottabban is, de még ott is burjánzik a zsenialitás, ezáltal nincs földrajzi gócpont sem, hiszen Skandináviától egészen Dél-Amerikáig az egész világot behálózza a vintage rock szövevényes pókhálója. Másodsorban: jóval kisebb volumenű a dolog, mint a szokásos divathullámok esetében, itt legfeljebb arról lehet szó, hogy az underground harmadik lépcsőfokáról valaki előre tud lépni a másodikra, és nagyon úgy néz ki, hogy meg is marad ezen a kevesek által ismert, izolált zsebforradalom szinten - bár a nyáron érkező majdnem klasszikus Black Sabbath felkavarhatja még az állóvizet. Harmadrészt: olyat még a világ nem látott, hogy a stílus legtöbbet emlegetett, leginkább ajnározott képviselője, egy metálcelebek által felfújt üres lufi, egy olyan kilátástanul pocsék zenét játszó banda legyen, mint amilyen a svéd Ghost.
Nyilván a Facebook lájkok számából nem lehet messzemenő következtetéseket levonni semminek sem a színvonaláról - így a zenéről sem - de a népszerűségről az nagyon sok mindent elmond, hogy kis túlzással a Ghost hivatalos oldala egymaga több lájkkal rendelkezik, mint a stílus 10-15 legjobb képviselője összesen. A Ghost soha nem tudott volna ilyen népszerűségre szert tenni, a teljesen elbulvárosodott és súlytalanná vált rocksajtó nélkül, ahol hírértékkel bír az, hogy néhány ismert rockzenész időnként ódákat zeng egy végtelenül üres zenét játszó bohóccsapatról - mert a Ghost ennyit tud: azért jó, mert Hetfield, Anselmo, meg anyám tyúkja azt mondta - és ma már odáig fajult a dolog, hogy az is bekerül a copy/paste-huszárok nemzetközi hírfolyamába, ha a Ghost valamelyik tagja pukizott egy erősebbet a stúdióban, miközben Dave Grohl feldobolt nekik valami unalmas ABBA-feldolgozást. Mert mi is a Ghost? Egy svéd formáció, ahol a frontember (Papa Emeritus II) pápának öltözve, szopóálarccal a fején, fekete misét celebrál az egybegyűlteknek, a zenekar talpig csuhában toporog körülötte, a zene Wikipedia meghatározása alapján heavy metal (??), doom metál (anyám, borogass!), miközben a Ghost zenéjében tényleg van dob, gitár, basszus, meg orgona, de basszus, ez nem más, mint a rockzene tüzétől mérföldekre lévő, okkultista teátrális katyvasz, ami még lábszagú popzenének is nagyon karcsú.
Az évek alatt az első albumnak (Opus Eponymous) többször is nekifutottam, mindig mikor tetőzött a hype újra és újra nekiveselkedtem, hogy biztos átsiklottam valami felett, vagy a világ bolondult meg, vagy én vagyok teljesen süket, de akárhányszor is próbáltam fel, két-három viszonylag jó dalrészleten, meg némi King Diamond-féle énektémán kívül egyszerűen semmi nem ragadt meg belőle. Nem arról van szó, hogy nem nekem való, vagy nem az én stílusom, mert van egy csomó retrorock, ami nekem nem jön be, de értem, hogy másoknál miért működik, de a Ghostban tényleg nincs semmi, ami miatt érdemes lenne meghallgatni, egész egyszerűen antizene. Volt ugyan egyfajta sajátos aurája, meg némi retro-feeling is tapasztalható a dalokban, de a minőségi vintage rockhoz szokott füllel ez azért nagyon kevés. A most megjelent új lemezen (Infestissumam) tapasztalható némi elmozdulás, itt már van legalább négy olyan dalrészlet, ami viszonylag dallamosnak mondható, ami nagy jóindulattal behelyezhető a svéd retró harmadik ligájának legaljára, de ha bekapcsolom a tévét, akkor nagy valószínűséggel belefutok egy hasonló zenei színvonalon futó hüvelygomba reklámba, annyi különbséggel, hogy ott nem hallok csilingelő orgonát, Spíritus Sanctit, meg templomi kórust.
Volt egy számomra nagyon szimpatikus összeesküvés-elmélet, miszerint a Ghost tagjai körüli misztikum és névtelenség annak köszönhető, hogy igazából ez valamelyik metálceleb médiahackje azt bizonyítván, hogy megfelelő körítéssel tényleg minden szart el lehet már adni, de már elég régóta köztudott, hogy a svéd jogvédő hivatalban egy bizonyos Tobias Forge van bejegyezve, mint az első lemez zeneszerzője és szövegírója, úgyhogy a jó kis teória megdőlt. Ez nem kamu, ezt valakik tényleg komolyan gondolják.
Igazából nem is lenne semmi baj a Ghosttal, ha az emberek nem hivatkozási alapként tekintenének rá, főleg mikor a retró-stílusban fürtökben lógnak a jobbnál-jobb zenekarok. Mi sem áll tőlem távolabb, mint hogy a vintage rock mindentudó apostolának szerepében tetszelegjek, de ha nincs legalább harminc retró/occult/vintage/ősrock/space rock/proto metált játszó svéd zenekar, akik ettől ezerszer jobb muzsikát játszanak, akkor nincs egy darab sem! Persze ha megnézünk néhány koncertvideót, akkor lehet egy ideig röhögni rajta, hogy a zenekar teljes okkultista menetfelszerelésben nyomja az ipart, szopóálarcos pápuska integet a népének, az egyik road meg pólóban-rövidgatyában rohangál a színpadon, kezében szenteltvízzel, kehellyel, vagy a jó ég tudja mivel, de ugyanakkor valahol végtelenül szánalmas ez az egész cirkusz, amivel a zene hiányát próbálják leplezni.
Minden idők egyik leginkább felülértékelt zenekara a Ghost, Ibrahimovic mellett a svédek legnagyobb szégyene.
Utolsó kommentek