Progressive String Quartet
Tribute To Pantera
2005
Vitamin Records
A 90-es években az Apocalyptica alaposan felkavarta az állóvizet (egyes vélemények szerint a szart), hiszen nagyrészt az első két lemezüknek köszönhető, hogy az unplugged-ot felváltotta a nagyzenekari hangszerelés, már ami a klasszikus rock/metál dalok (újra) értelmezését jelenti. A bárszéket felváltotta a partitúra, Neil Young után előugrott a headbangelő Beethoven, és a Metallica is elkezdett konspirálni a San Franciscó-i Szimfonikusokkal. Ilyentájt jelent meg a Progressive String Quartet, kezdetben egy Led Zeppelin feldolgozás albummal, majd az évek során szépen átmentek ipari termelésbe, és jelenleg stílustól függetlenül a teljes palettát feldolgozzák.
A Progressive String Quartet azért jobb, mint az Apocalyptica, mert itt a hegedűk egy teljes új színt hoznak a dologba, még az eredeti csellós hadművelet az újdonság varázsa után nagyon monotonná vált.
Hogy mitől is jó a vonósnégyes? Nos, a két hegedű virgoncan sikál, miközben hátulról röfög a cselló meg a brácsa, sírnak a hangszerek, be kell szarni tőle. Olyan, mint egy bizarr filmzene, és kelet-európai füllel magyar népzenét, és Kusturica filmek hangulatát is érezni benne. Természetesen először túl kell esni azon, hogy ez nincs olyan jó, mint az eredeti Pantera, ne is kezdjünk úgy neki, hogy az eredetihez hasonlítjuk, hiszen a két dolog teljesen más. Viszont ezt sokkal jobban lehet élvezni, mint azokat, akik csak úgy simán feldolgoznak egy Panterát, hogy izé, egyétek.
A legborzongatóbb a Cemetary Gates-Cowboys From Hell-Hollow hármas, ahol aztán tényleg sírnak a műszerek. A String Quartet katalógusnak a töredékét sem ismerem, de amiket hallottam azok közül a Panterát meg az Iron Maident érzem a legerősebbnek.
A sok sátáni krehács mellett, néha kell másmilyen zenét is hallgatni, és erre az ilyen vonósnégyes cuccok a legjobbak. Kell hozzá némi türelem, de mikor az ember megszokja, akkor előbb-utóbb rádöbben, hogy annak idején a komolyzenészek játszották a metált. Riffeltek és headbangeltek, és ilyenkor már jöhet mindenféle vonósnégyes, mindegy hogy mi, csak zúzzanak valamit. Egyébként érdekes, hogy milyen szerteágazó a vonósnégyes piac, hiszen az igazi művészek mellett már itt is feltűntek a dizájnolt hangszereken matató, tengerparton mezítláb a homokban sétáló kisasszonyok, akik nagyon úgy tűnnek, mintha egy komolyzenei Kozsó castingolta volna össze őket.
Utolsó kommentek