Mex
Botrány
1996
Sony
A Mex zenekar főleg a 90-es években folytatta áldásos tevékenységét. Akkoriban még nem volt a mostani tejjel-vérrel folyó Kánaán rock/metal szempontból. A 90-es évek elejének/közepének épkézláb magyar zenekarait egy kézen össze lehet számolni: Tankcsapda, Mood, Bedlam, Black-Out, Junkies, és nagyjából ennyi, és én még ide sorolom a Mexet is. Nem akarom a 90-es évek szekrényéből előszedni a csontvázakat, de ha annyit mondok, hogy ekkor élte fénykorát minden idők legtufább metálja a Carmentől , az a bizonyos 3 kismalac, ekkor kezdett az Ossian osztódással szaporodni, és ez volt az az időszak, mikor a „Sok-sok-sok, Akelások” csatakiáltás kergette őrületbe a jóérzésű polgárokat. Talán mindenki számára világos, hogy ebben az időszakban nemcsak jó zenékből volt hiány, de embernek maradni is nehéz volt.
A 90-es évek közege nem kedvezett a Mexnek, pedig valóságos felüdülés volt a dallamos, igényes, gépies metálzene, ami nemcsak egyedi volt, hanem eredeti is, hiszen évekkel megelőzték a Rammsteint, és a Prodigy után kialakult sampleres kütyü őrületet. Bár Mexék a saját muzsikájukat Metal Machine Music-ként aposztrofálták, inkább volt ez dallamos modernizált rockzene, teljesen közérthető könnyen befogadható muzsika, de hiába fedték át a dalok a balladáktól a zúzásig a teljes palettát, valahogy nem találtak közönséget. Az Eddásoknak túl kemény volt, az Akelásoknak meg nem volt elég büdös. Pedig a lemezt a Sony adta ki, és amennyire visszaemlékszek elég jól nyomták őket még a fősodorban is, Mini Klip Mix, szilveszteri hepajkodás, meg ilyenek.
Minap volt egy parázs vitám, azzal kapcsolatban, hogy vajon ciki volt-e a Mex, azt én is elismerem, hogy bizony voltak azért itt is furcsa dolgok: a dalszövegekben finom szóviccek és a kínrímek bizarr násza "minden érv a melle, te szólj, minden érv ma mellette szól", a mindig visszatérő szaggatott kórus (bot-bot-botrány), és Závodinak is volt egyfajta tenyeres-talpas színpadi performansza. Ezeket leszámítva a Mex teljesen rendben volt, és egyáltalán nem volt popmetál!
A legjobban mindenképp a Botrány lemezre kristályosodott ki a dolog, nyugodtan mondhatjuk, hogy a lemez egy slágergyűjtemény volt. Két klip is készült róla, az egyik a fejjel lefelé vízbe lógós botrányos Botrány, a másik pedig az Akit megbilincselt az ég című zseniális finomság, ami annak idején a magyar paraolimpiai csapatnak valami hivatalos indulója is volt. A neten sajnos egyiket se találtam, úgyhogy aki rendelkezik régi A3-as meg MSat-os felvételekkel az lépjen a tettek mezejére, és nyomja fel őket valahova.
A legnagyobb nóta, a hat és fél perces hátborzongató Minden ami fáj, meg a szemtelen, szexuálisan túlfűtött Háromfejű nő, és a záró Nincs más hátra, de itt tényleg nincs gyenge dal. Annak ellenére, hogy néha kissé zavaró az állandó sorvégi összecsengés, Závodi szövegei egytől-egyig telitalálatok. Hátulról jöttek a finom gépi groove-ok oldalról meg a jó kis karakteres gitártémák, és jó néhány zseniális szóló, nagyon fasza zene volt ez!
A hangzás 96-ban egyértelműen etalonnak számított a sok kása közt, a zene modern felfogása pedig biztosította, hogy a Mexre úgy nézett mindenki, mint a megénekelt háromfejű nőre. A Botrány után még született két Mex lemez, de azokon már csak 1-2 jó nóta volt, kicsit mintha bele is fáradtak volna az itthoni szélmalomharcba, hiszen egyedül a dobos Schvéger Zoltán maradt a léggitár-kompatibilis zenéknél,(manapság a Junkiesban dobol). Madarász Gábor már hosszú évek óta az egyik legfoglalkoztatottabb zenész-zeneszerző, Ákostól kezdve, filmzenéken át, egészen Ruzsa Magdiig széles a skála, Kovács Barnabás és Závodi Gábor pedig elérték a csúcsot: játszanak Demjén Rózsi csapatában.
Utolsó kommentek