Deák Bill Gyula
Mindhalálig Blues
1986
Hungaroton
Két évvel a klasszikus Rossz vér után megbomlott az összhang Deák Bill Gyula, és az első lemezt készítő Hobó felállás között, pontosabban csak Hobó és Bill között, de ez gyakorlatilag ugyanazt jelenti. Idősebbek beszámolóiból próbálom rekonstruálni az eseményeket: Az István a király, és több musical után megtáltosodott Bill Kapitány úgy gondolta, hogy ideje saját kézbe venni a kormánykereket. Talán úgy érezhette, hogy nem kap elég megbecsülést, hiszen a HBB lemezeken sosem szerepelt neve szerzőként (pedig az énekdallamait tutira nem Hobó vagy Tátrai írta), hajtotta talán a bizonyítási vágy, esetleg úgy érezte, hogy nem kap elég művészi szabadságot, mindenesetre elment arra a kommunista ünnepségre énekelni, ahol a "felszabadulás" 40. évfordulója volt az öröm tárgya, és ez végleg betette a kaput Hobónál. Bekövetkezett a fájdalmas szakítás, minek következtében a második Bill szólólemez már nem a HBB közreműködésével készült, hanem a Kormorán zenekar írta és játszotta a talpalávalót. Annak idején elég rendesen osztották is egymást, állítólag Hobó még egyszer olyat is nyilatkozott a Kormorán zenekarról, hogy hiába cserélik le a balalajkát a gitárra, attól még nem fognak tudni bluest játszani.
Hobónak nem lett igaza, mert a Kormorán zenekar egy nagyon fasza lemezt írt Billnek, ami talán nem minden vonatkozásban elégíti ki a blues standard követelményeit, de ha van még klasszikus Deák Bill lemez a Rossz vér mellett, akkor ez az. Szégyen vagy nem szégyen, igazából nem nagyon ismerek a HBB-n kívül bluest (Pocsolyába léptem nem ér), de azért azt levágom, hogy zeneileg, és a hangszerelést tekintve ez nem egy klasszikus blúzlemez, hanem inkább egy rockosabb anyag.
Bill bátyánk hollandiai kalandjait elmesélő Transit Blues (ahogy 0.24-nél elkezd riffelni a szájharmonika, hát az valami gyönyörűség), akár lehetne egy tipikus Hobós blues is, de a lemezre ez helyett inkább egyfajta kettőség jellemző: vannak a tipikus blues-ok, mint a Transit, a Tudod minden, vagy a Mindhalálig, de a lemez nagyobbik része a 80-as években igencsak népszerű rockoperás musical-szerű rockzene. Egyfajta bedurvult István a királyra emlékeztetnek a dalok, és a hangzás is. Nem néztem utána, de a nyakamat rá, hogy a Kormorán a 80-as években elég sok reklámzenét felnyomhatott, vagy túlságosan hatott rájuk a Pécsi kesztyű meg a Betűreklám, mert néhány megoldásnál nekem mindig ezek ugranak be. Elég gyakran van billentyűs aláfestés a dalokban, de nem az a jellegzetes zongorás, hanem inkább színező effektek, de ugyanakkor megmaradt a gitár a főnöknek.
A 10 dalból nálam 8 klasszikus, egyedül az I.M.R. B.-t és a Tudod, minden Bluest érzem kicsit gyengébbnek, ezek nem zseniálisak, csak simán jók. A Ne fordulj el egy igazi csatába hívó büszke himnusz, és a Válaszolni kell is úgy zseniális, ahogy van, és ez tényleg olyan, mintha az István a királyból maradt volna le. Sercegjen az a bakelit!
A Mindhalálig holnap sorait klasszikus magyar rockdalok dalszövegeiből gyúrták össze, egyfajta furcsa tisztelgés ez, a királytól az alattvalók irányába. Ez is inkább a lemez rockoperás vonalát erősíti. Még a Rossz véren csak a Presser dal lógott ki a klasszikus Hobós témák közül, addig itt jóval szélesebb a spektrum. A Kormorán zenekar nagyon jól ráérzett, hogy Billnek nemcsak a blues áll jól, hanem gyakorlatilag minden. Például billentyűvel és fúvósokkal megspékelt Tiéd minden dal, könnyed tapsikolós hippi-hangulatáról egyértelműen a Hair ugrik be. A lemezt keretbe foglaló Transit Blues második részéből pedig árad az életöröm, és a szabadság szeretete. Bill Kapitány itt már egyfajta börtönök, rácsok, félelmek, és útlevelek nélküli szép új világot vizionál, biztos elpattant egy-két spangli is a hollandoknál. Itt is zseniális a zene, egyszerű, de ízes és jellegzetes gitárjáték, egyedül a dobnak van mai füllel steril hangzása, de a zene elnyomja az apróbb hiányosságokat. Nem retro, nem nosztalgia, egyszerűen még most is üt.
Jelenleg a Kérlek anyám, ne ölj meg engemet érzem a Deák Bill katalógus legjobb darabjának. Mintha az elemek csatáznának egymással: beborul az ég, kilépnek a folyók medrükből, a föld és az ég összeér, Bill Kapitány pedig rendületlenül vezeti hajóját, és énekli a 80-as évek szívfacsaróan hátborzongató szocreál valóságát. A fák a bokrok nézik csodálkozva, és felriad egy alvó kismadár.
Utolsó kommentek