Barn Burner
Bangers
2009
New Romance For Kids
Ha jobban belegondolunk Kanada elég erős rock/metál szempontból, hiszen ugye ott van Voivod, mint stílusokon felülemelkedő klasszikus, ott van Devin Townsend ezernyi projektje, a másodvonalbeli zenekarok, akik ha sokat nem is, de egyszer legalább villantanak, mint például a 3 Inches of Blood, és ott van napjaink sikersztorija a Danko Jones is. Már-már kezd körvonalazódni bennem egy összeesküvés-elmélet, miszerint a jégkorong nagyhatalmak egyúttal metálban is meghatározóak, lásd: Svédország, Finnország, Kanada, USA, de például cseh vagy orosz metálzenekar nem nagyon van, így el is varrom rögtön ezt a konspirációs szálat. Szóval itt a jó kis Barn Burner, akik sok mindenben hasonlítanak a Danko Jones-ra: ők is kanadaiak, és ők is a kőbalta bonyolultságával rendelkező, egyszerű Rock'n'Rollt nyomják, csak sokkal jobban.
Belenéztem a YouTube-on néhány klipbe, és az utolsó Danko Jones lemezen is átrágtam magam, de frankón nem értem, hogy mire föl ez a mostani nagy Danko Jones-mánia. Mert ugyan a zene tényleg nem rossz, de igazából nem is jó, olyan erősen átlagos, ráadásul mintha az énekes is akut beszédhibával küzdene. Na de mindegy, nem Danko Jonest dicsérni jöttem, csak mondom, hogy aki Dankóékból hiányol valamit (súly, riffek, húzás, dög, dallamok) annak a Barn Burner be fog jönni.
A Bangers lemez 9 dalából 6 totális telitalálat. Tufa, bunkó, súlyos, sztóneres méteres-kékeres, alpári egyszerű rockzene, a Holy Smokes pedig az év egyik legerősebb dala. Már a számcímekből lehet következtetni a lemez roppant mély, elgondolkodtató társadalmi és filozófiai üzenetére: Fast Woman, Beer Today, Bong Tomorrow, Holy Smokes. Jó kis hangulatos sörszagú zene ez, főszerepben a riffek, és némi 70-es évekbeli pszichedélia. A dalok általában 3-4 perc között mozognak, néha megtöri őket egy monumentálisnak szánt löket, mint a 6 és fél perces Brohemoth, de nem nagyon variálják túl a dolgokat, persze azért becsúszik 1-2 hangulatos szóló is. A legjobb dal talán a Holy Smokes és a Wizard Island meg a lemezt záró instrumentális Old Habbits, de alapvetően nincs hiba benne. Az alábbi videón két dal is hallható meg látható; a Runnin' Reds-ből sokat nem fog kivenni az, aki most hallja először, viszont érdemes előrecsévélni 2:45-ig, mert ott jön a Tremors, és az meg pusztít. Alap.
Priestess
Hello Master
2006
Columbia
A Priestess is kanadai zenekar, és ők is egyszerű r'n'r-t nyomnak, de a MySpace-es, és a YouTube-os számokból arra következtetek, hogy ők valószínűleg már nem olyan ismeretlenek, mint a Barn Burner. Multi is adta ki a lemezüket, és a Lay Down felkerült valamelyik Guitar Hero-ra, meg a Need For Speed, és NHL játékokban is feltűnt a zenéjük. Valószínűleg azért nem hallottam még róluk, mert a 03-as NHL volt az utolsó, amivel játszottam. Mondjuk elég szarok az EA minden évben kiadott sikerjátékai, mint a FIFA az NHL meg a Need For Speed, de ha jobban belegondolunk a Heroes harmadik részén a Spellforce-on, a Vice City-n, meg a Gothic-on kívül az összes számítógépes játékot kukázni kéne, hiszen hol tudnak ezek olyan komplex élmény nyújtani, mint például a Hattrick? Sehol.
Akárcsak a Barn Burnernél itt is egy zseniális bemutatkozó albumról van szó. Bizonyos szempontból a Hello Master kilóg a Léggitár-kompatibilis zenekarok sűrűjéből, hiszen ilyen mértékű fülbe ragadós már-már popos zene, nem nagyon volt még itt. Sehol egy kósza halálhörgés, egy elszórt blastbeat, egy elborult 10 perces prog-orgia, de még egy nyamvadt károgás sincs benne, van helyette dallamos rockzene, és rádióbarát hosszúságú dalok.
Folyton olyan érzésem van, mintha ez egy angol zenekar lenne, árad a dalokból a Quart és Wan2 által garázs-rocknak meg gitárpopnak nevezett tipikus brit majomzene-hangulat, ez a kommersz rádióbarát íz. Szerencsére itt a műszerek rendesen be vannak dugaszolva a konektorba, nemcsak díszletként funkcionálnak, így a zenének tökös, rockos hangzása van, csak végig ott van a kisördög, hogy a klasszikus rock bandák mellett mintha túl sok Oasist hallgatnának a derék zenészek.
Csak két dal nem teszik a lemezen a Time Will Cut You Down, és a Talk to Her rendelkezik olyan hangulattal, mintha az átlagosnál is rosszabb Lenny Kravitz számok lennének. Ezeket leszámítva totális 10 pontos az anyag, annak ellenére, hogy elég sokszor beugranak a hatások, a Living Like a Dog-ban például az utolsó Soundgarden lemez utolsó 2-3 dalának elborultsága köszön vissza, itt még Cornell hangját is sikerült lehozni, a záró Blood-ról pedig QOTSA ugrik be. Gitárszólós, kicsit súlyos, nagyon dallamos, atom!
Utolsó kommentek