Slingblade
The Unpredicted Deeds of Molly Black
2011
High Roller Records
A magyar sör, és 80-as évek klasszikus pumacipős metálja között számtalan hasonlóságot vélek felfedezni. Egyrészt mindkettőnek megkerülhetetlen kultúrtörténeti jelentősége van, másrészt hosszútávon mindkettő káros a szervezetre. A kardozós metál a kialakulóban lévő ízlés mellett a hallójáratokra veszélyes, a magyar sörtől meg a hideg ráz, és megeszi a májadat. Elkötelezett borosként csak tavaly nyáron kezdtem el behatóbban ismerkedni a sör titokzatos világával - egy jéghideg Heineken hatására - és gyermeki ámulattal csodálkoztam rá erre az ezer színben pompázó faunára, ami kifogyhatatlanul roskadozik a boltok polcain. Minden este egy új üveg, egy új íz, egy új élmény, sosem látott titkokat enged szabadjára a sörnyitó, természetesen szigorúan a mértékletesség és a gasztronómia jegyében. Jó honpolgárként egy idő után a magyar sörök felé összpontosítottam a figyelmemet, és vártam a magyar borokra jellemző lezser erődemonstrációt, de helyette csak alhasi fájdalmakkal találkoztam.
A magyar sörök szarok. Nagyon. Nemcsak ízük, hanem borzalmas élettani hatásaik miatt is. Felületes kutatásaimat akkor fejeztem be, mikor a magyar sörök egy speciális mutációjával, az üzletláncokban kapható, saját gyártású akciós sörrel találkoztam. Tudtam én, hogy olcsó húsnak híg a leve, és 75 forintért ne várjak csodákat, de ilyen fertelmes ízre, és egy hétig tartó hasfalgörcsre tényleg nem számítottam. Tescós sör, Coop-os sör, ördögtől való mindegyik, a két literes Spart már csak messziről méregettem, mint a látogatók a múzeumban a furcsa kiállítási tárgyakat. Persze az emblematikus márkák sem jobbak: Soproni, vallatni lehetne vele. Arany Ászok, pfejjjj, meg aztán ott van a Borsodi a kibaszott gyümölcsízű söreivel. Még hogy az élet habos oldala, inkább az élet szaros oldala. Aki jót akar magának, és nem szeret napokig idegeskedni, hogy az addig sosem tapasztalat hasi fájások mögött milyen szervi elváltozások lehetnek, az jobb ha nagy ívben elkerüli a hazai gyártású söröket, mert a szervezetnek kell néhány küzdelmes nap, hogy megtisztuljon a kórságtól.
Lehet hogy van jó magyar sör, de egyszer élünk, és én már nem merek próbálkozni. Most ne menjünk bele ilyen zavaros dolgokba, hogy melyik sört gyártják itthon, vagy hogy melyikük tartozik már valamelyik nagy nemzetközi sörmultihoz, a lényeg, hogy mikor azt mondom, hogy magyar sör, akkor világos hogy mire gondolok. Szóval sok közös van a magyar sör, és a kardozós metál között, például az is, hogy a mindkettőnél értelmetlen a keresgélés, mert semmi esély rá, hogy tartós fogyasztásra alkalmasat találsz, csak betompulni lehet tőlük. Igazából nem is a 80-as évek bőrgatyás metáljával van gond - hiszen minden rendes ember rendelkezik egy Iron Maiden és Pokolgép logókkal ellátott, saját dizájnolású szimatszatyorral - hanem a Hammerfall által visszahozott újkori ökölrázós, fontoskodós, varázslós, lovagos, sárkányon lovagló modernkori manifesztációval. Borzalmas, nem lehet megszokni, és amikor azt hiszed, hogy minden rosszat hallottál már, túl vagy az összes felvizezett Helloween-kópián, akkor küld valaki egy Angra videót.
Annyi jó van ebben a 15 éve tartó nagy true metál újjászületésben, hogy néha előkerül valami totálisan ismeretlen svéd zenekar, akik elsőre nagyon olcsó sörnek tűnnek, nagyon egyszerű, nagyon budget, de a felszín megkapargatása után kiderül, hogy hibátlan a muzsika, például ez:
A Slingblade naná hogy egy svéd zenekar, ez az első lemezük, és valami hihetetlenül pengén nyomják ezt a pofonegyszerű dallamos metált. Legfőbb ismertetőjelük, hogy Kristina Karlsson személyében a frontemberi pozícióban egy hölgy található, aki talán nem a világ legjobb énekesnője, de ez nem akadályozza meg abban, hogy jóllakott metálcicusként meresztgesse a karmait. A zene nem túl bonyolult, egy sima - egy fordított, viszont nagyon ragacsos, mentes a fellengzős pátosztól, afféle vissza a gyökerekhez, minőségben pedig felzabálja Hammerfallékat. Leginkább az Iron Maiden a fő csapásirány, zeneileg meg az énekdallamok terén is, a Tie her to the cross eleje kifejezetten Maidenesre sikeredett, de nem vészes a hasonlóság, mert másolás helyett az inspiratív hatás érvényesül.
Nem elég, hogy a dalok jók, de még egy klasszikus koncept-albumról is beszélünk, hiszen egy horror sztori foglalja egységbe az albumot, ahol a lemez címszereplője körül zajlanak a fejlemények. Molly, a tiszteletes lánya, és ahogy a borítón is látszik, rájár a rúd keményen. Egy dal van, ami kicsit kilóg a lemezről, az Off The Hook, mert ez nem klasszikus metál, hanem inkább egy ilyen AC/DC-féle bugi. Személyes kedvencem.
Utolsó kommentek