Bad Religion
True North
2013
Epitaph Records
A Bad Religion egy magabiztos lábakon álló kőszikla, a rockzene folyamatosan változó, egyre inkább ingoványos tengerében, hiszen már több, mint 30 éve nyomják a kaliforniai punk rock Motörheadjeként, a dallamokkal mérgezett dühös muzsikájukat. Három évtized alatt végigjárták szépen a szamárlétrát: a minőségi lemezek, és az energikus koncertek hatására hamar kinőtték a kezdeti "csináld magad" korszakot, és a '90-es évek elején mindenféle médiatámogatás nélkül már százezres nagyságrendben adták el a lemezeket. A zenekarral párhuzamosan felfutott a gitáros, Brett Gurewitz által alapított Epitaph kiadó is, ahol kezdetben még csak a zenekar tagjai voltak az alkalmazottak, majd szép fokozatosan felkarolták a tehetségesebb kalipunk bandákat, a '90-es években pedig robbant a punk rock bomba, és a harmadik Offspring album tizenkét milliós példányszáma már azt jelentette, hogy az Epitaph lett a mainstream rock legkomolyabb tényezője: az Epitaph bandáit vaskos pénzkötegekkel próbálták elcsábítani a mutikiadók, és hirtelen mindenki dallamos punk rockot akart játszani.
Az Offspring harmadik albuma, a Smash, nemcsak az Epitaph legsikeresebb kiadványa, hanem valószínűleg az idők végezetéig a legnagyobb példányszámban eladott független kiadós lemez is egyben, így nem is csoda, hogy Gurewitz egy időre ki is lépett a zenekarból, hogy minden idejét az Epitaph számláján megjelenő millióknak szentelhesse. A punk rock felfutásakor már egy multinál volt a Bad Religion, de valamiért nekik sosem jött össze a Green Day/Offspring-féle slágerlistás áttörés, pedig ennek a dallamos punk rocknak ők voltak az igazi úttörői. A Bad Religion korszakalkotó jelentősége tagadhatatlan, jellegzetes dallamaik nemcsak a kalipunk bandáknál köszönnek vissza, de metál vonalon is sokan az ő zenéjükön nevelkedtek. Magyarországon is leginkább csak a fű alatt terjedt a Bad Religion kétes híre, mivel érdekes módon sem a tévé, sem a rádió nem játszotta őket, de aki a 90-es évek második felében gyakran látogatta a zenegéppel felszerelt vendéglátóipari egységeket, az ha mást nem is, de a Punk Rock Songot biztos ismeri.
Mindenkinek más a kedvenc Bad Religion lemeze, én személy szerint a The Gray Race, és a Stranger Than Fiction dalait szoktam emberi mivoltomból kivetkőzve üvölteni, és most nagyon hajlok arra a radikális megállapításra, hogy a új lemez, a True North, nemcsak hogy a jobbak közé tartozik, de egyenesen a legjobb. A Bad Religion sosem a nyugdíjas tempóról volt híres, de az új album az egyik leggyorsabb mind közül, szinte átrohannak az emberen az 1-2 perces punk-töltetek, és mindegyik olyan ragacsos, hogy lehetetlen abbahagyni a hallgatását. A szélvész tempóban egyedül a középtempós Hello Cruel World jelent némi megnyugvást, de ezt is telepakolták olyan ragadós kórusokkal, hogy az ember csak kapkodja a fejét. Van olyan zene, amire headbangelni szoktak, van ami villába húzza az öklöt, és vannak a mutogatós zenék. Az új Bad Religionről legyen elég annyi, hogy a harmadik hallgatás után már ellenállhatatlan késztetést éreztem arra, hogy erőteljesen gesztikulálva, teli torokból üvöltsem a refréneket, miközben intenzíven mutogatok bele a nagyvilágba. Ez főleg vezetés közben lehet félreérthető, hiszen messziről nagyon úgy fest, mintha a szemből érkező autósokat küldeném el melegebb éghajlatra, de egy magamfajta alvó punkot (alvó punk, mint egy alvó titkos ügynök, érted) majd pont érdekel is, hogy mit gondolnak a nyárspolgárok.
Több mint harminc éve ugyanaz a nóta: szirénázó gitárok, enyhén rekedtes énekdallamok, ortodox punk harmóniák, néhány másodperces minimalista gitárszólók, a védjegyszerű óóó-zós, és áriázós háttérvokálok, 1-2 perces dallamos ökölcsapások. Kell ez nekünk? Ez nem lehet kérdés! Greg Graffin továbbra is az egyik legjobb szövegíró, és a világ legdühösebb biológia professzora egyszemélyben, aki két sejtkutatás között olyan gyilkos dalokat komponál, mint a Fuck You, a Dept. of False Hope, vagy a Land of Endless Greed. Tényleg próbáltam a 16 dal között egy olyat találni, amit pellengérre állítva tölteléknek nyilváníthatok, de nincs ilyen. Könnyen előfordulhat, hogy egy Bad Religion műveltségi vetélkedőben kiütközne néhány hiányosságom, mivel van néhány korai album, amit még egyáltalán nem hallottam, de ezek ismerete nélkül is megkockáztatok egy olyan kijelentést, hogy ez az eddigi legegységesebb albumuk, ahol nem találni egy másodperc üresjáratot sem. A dalok egyik része a punk hőskorát idézi fel, a The Island egy '90-es évekbeli punk rock esszencia, a Fuck You, az In Their Hearts Is Right, és a Nothing to Dismay pedig ott van minden idők legnagyobb Bad Religion slágerei között. Egyszerűen hihetetlen, hogy tudtak az adott szűk keretek, és 2-3 akkordra támaszkodva egy ilyen változatos lemezt csinálni. Királyok, na!
A dallamos kalipunk már lassan tizenkét éve kipukkadt, a Green Day és az Offspring legutóbbi lemezei már csak populáris mázzal leöntött önismétlések. Aki kortárs minőségi punk rockot akar hallgatni, annak a finn Part Time Killer lemezét tudnám még ajánlani, meg természeten az új Bad Religiont, mert az öregek megint megmutatták, hogy kell a dallamos punk rockot csinálni.
Utolsó kommentek