The Treatment
Running With The Dogs
2014
Spinefarm Records
Ha létezik a zenei pofátlanságnak világbajnoksága, akkor ott a The Treatment néven futó banda biztos esélyes lenne a dobogóra, ugyanis az angol suhancok olyan tenyérbemászó szemtelenséggel nyúlták le az AC/DC klasszikus témáit, amihez foghatót tényleg ritkán hallani. Stílustól függetlenül rengeteg zenekaron érződik az AC/DC jótékony hatása - amivel nem is lenne semmi baj - de azért van egy határvonal, amin túl már senki sem merészkedik, mert a legjobb AC/DC-dalokat még mindig az AC/DC írja, és különben is, mindennek van határa. Jelen esetben a riffek, a tempók, az énekdallamok, a hangzás, de még a dalszövegek is a plágium gyanúját vetik fel. A legrosszabb az egészben az, hogy a dalok rohadtul jók, bármennyire is teljesen nyilvánvaló nyúlásokkal van tele az egész lemez.
A Treatment első, három évvel ezelőtti albumát még nem ismerem, de valószínűleg az sem lehetett nagyon más, abból kiindulva, hogy ők voltak legutóbb a szintén erős AC/DC-s felhangokkal terhelt Airbourne előzenekara a szigetországban. Felfedezni vélek aztán még egy másik nagyon markáns hatást is, egészen pontosan a glam-korszak hajmetálos dallamait, amiket nem is nagyon ismerek, de azért megkockáztatom, hogy az énekes nyivákolós dallamai, és a fülbe beleragadó popmetálos kórusok leginkább a ’80-as évek feltúrt hajú hőseire voltak jellemzőek. Az Emergency minden szempontból tökéletesen jellemzi az egész lemezt: az ember azon gondolkodik, hogy a fő téma most Back in Black, vagy a Have a Drink on Me akar-e lenni (esetleg mindkettő egyszerre), de még az énekdallam is a tipikus AC/DC-s sémákat követi, majd bejön a refrén egy olyan kórussal/háttérvokállal megbolondítva, hogy egyből lecsavarja az ember fülét.
A nyafogós dallamok, a fiatalos lendület, az imidzs, és a tépett csirke frizurák engem egy kicsit emlékeztetnek a City of Evil-korszakos Avenged Sevenfoldra, de itt azért jóval egyszerűbb zenéről van szó - és természetesen hangszeres tudást és dalírói potenciált tekintve sem mérhetők a 8-10 évvel ezelőtti A7X-hoz - viszont hasonló az attitűd, és a dög bennük is ugyanúgy megvan. A dallamok hajlítgatásaiban is érezni némi hasonlóságot, de ez valószínűleg a közös hatásoknak köszönhető, mert mindkét énekesnek nagy kedvencei a bugyinedvesítő, klasszikus amerikai rockzene emblematikus énekesei, mint Axl Rose, vagy Steven Tyler.
A tizenhárom dal között van három azonnal robbanó sláger (I Bleed Rock + Roll, Drop Like a Stone, What Is There to Say?), akad öt-hat nagyon erős, de nem tökéletes dal, és van egy-két langymeleg Guns-szerű lírai dalocska, amiket nyugodtan le is lehetett volna hagyni. Matt Jones nem akkora nagy spíler énekes, hogy elvigyen a hátán ilyen dalokat, ráadásul a csapat egyik legnagyobb erősségét jelentő háttérvokálok is csak nyálas picsogásnak tűnnek a könnyedebb számokban. Nem tudom mi szükség van ilyenekre, ha egy lassú szám nem százas, vagy egyszerűen nem fekszik a stílus, akkor teljesen felesleges erőltetni. Valószínűleg az lehet a dolog hátterében, hogy az ilyen típusú zenekarnál kötelezőek a lassú nóták, mert ezekre jönnek a csajok, de alapvetően minden rockbandát a szar balladák indítanak el a lejtőn. Az album deluxe edition-jéhez jár egy bónusz lemez is, az ott hallható resztliken és akusztikus verziókon meg is található minden, amit a jövőben teljesen hanyagolniuk kéne.
Egy angol bandától talán egy kicsit furcsa, de ami igazán fekszik nekik, az a bulizós, bugizós rock'n'roll, a filmekből ismerős felhőtlen kaliforniai hangulat, mikor a kabrióban megy a nagy lazázás, a hajakat fújja a szél, a hotelszobák már rég szétverve, csajok már lerendezve.
Szóval ez egy ilyen ifista rock'n'roll brigád. Saját kútfőből merített téma még nem sok van, de a hozott anyagokból elég jó kis nótákat kalapáltak össze. Mindenképpen van bennük ráció, akár még arra is, hogy néhány év múlva berobbanjanak, de a későbbiekben egy kicsit visszább kéne venni a kontroll nélküli észdészizésből, és egy kicsit rágyúrni a saját hangra (amennyiben van olyan), mert ez most még elmegy (nagyon is, az idei felhozatalból eddig kiemelkedik), de hosszútávon már kevés lesz.
Utolsó kommentek