Korog
Mumus
2008
Nail
A hazai csúcsragadozókat bemutató sorozatunk következő alanya az új Korog lemez, a Mumus. Az előző Korog album minőségét mi sem jelzi jobban, mint hogy a magyar zenetörténelem aranyévében tudott maradandót alkotni. 2004-ben olyan fenevadak szabadultak a világra, mint az első Isten Háta Mögött, az első Subscribe, az első Wall Of Sleep, az utolsó CDT, a Blind Myself Worst-Case Scenario-ja, vagy a WMD Klausztrofóniája, és a Korog ezzel az ördögi mezőnnyel is felvette a versenyt. Az előző Korog album titka a kiváló muzsika mellett a lemezt feléneklő Csihar Atilla egyéni stílusában rejtőzött. Az egyetlen magyar könnyűzenei világsztár nem is felénekelte, hanem felbugyborékolta, felöklendezte, felkuruttyolta, felhányta az énektémákat.
Csihar helyett M.K.Atorz vokalizál az új lemezen, illetve már jó rég ő az énekes, de lemezen most először. Kicsit hiányzik is nekem Csihar mester végítélet-szerű bugyborékolása, mert így a vokális rész kimerül a death metálos Döm-dö-döm-ben, meg némi black metálos rikácsolásban. Azért kellően változatos a dolog, és nem fullad unalomba, mint az átlag halálhörgőknél. Illik a hang a zenéhez, és azt mégsem várhatjuk el, hogy az énekest valaki fojtogassa feléneklés közben, mert Csihar hajlítgatásait máshogy nem nagyon lehetne prezentálni.
A Korog relatív ismeretlenségének okát abban látom, hogy sikerült őket belerakni abba a zenei skatulyába, hogy ők ilyen bonyolult elborult zenét játszanak, és mindenki menekül mikor meghallja a Korog szót, pedig egyáltalán nem bonyolult zene ez. Jobb lenne, ha hagynánk a francba az ostoba társadalmi konvenciókat, és mindenki megpróbálná előítéletek nélkül hallgatni a korgást.
Megmondom én mit látok: a nyitó Password: Circus képében (a Sátán képében, hehe) egy kibaszott nagy slágert látok. Nem tudok mást mondani a nyihogó riffekből tákolt zenei szőttesre, és a király hörgőtémákra, mint azt, hogy páratlan zenei élményt nyújt, és hogy az év egyik legnagyobb slágere.
Mindenki kedvenc összehasonlítós részével most nem tudok szolgálni, mert azon kívül, hogy metál, mást nem nagyon lehet mondani (ha valaki lát hasonlóságot más zenekarral az ne tartsa magában). Az előző lemezre még lehetett volna, hogy ilyen lenne a black metálos Dream Theater, de a Mumusra már nem illik az összehasonlítás, hiszen a Korog a progresszív skatulyából átmászott a komplex fiókba, és ezzel elérték azt, amitől többet nem lehet az ilyesfajta zenében: úgy lettek progresszívek, hogy nem is progresszívek.
A nyitó hit single mellett még legalább 6-7 potencionális slágernóta terpeszkedik az albumon. A felelgetős Kill Escargot! furmányos zenei megoldásai egyből hatnak. A lemez közepe nekem egy kicsit ötletbörzének tűnik, itt nem annyira dalok vannak, hanem jó ötletek egymásra nyomva. Bár az is igaz, hogy a nyitó Password-Small Pieces kettőst nem könnyű überelni. A lemez többi részéhez képest a No Chains for Demonst picikét gyengének érzem. Viszont az utolsó 4 dalra megint csak azt lehet mondani, hogy dallamos és kemény, és hogy ez a méreg nem a cián! A Testing the Grave refrénje az egyik legerősebb a lemezen. Meg az a dobfelütés (vagy micsoda) a Bequest-ben milyen már!
A lemezen hiba nem nagyon van, a frontborító is zseniális, de mindezek ellenére az előzőt kicsit erősebbnek érzem. Szerintem a myspace-en hallgassátok meg az év egyik nagy slágerét (Password: Circus) esetleg nézzétek meg az alábbi koncertvideót. Nem ez a legjobb dal, meg nem is szól jól, de legalább kiderül belőle, hogy miért nem láthatjuk őket a NapTV, vagy a Showder sztárszínpadán.
Utolsó kommentek