Deák Bill Gyula
Rossz vér
1983
Hungaroton
Minap érdekes szlogen ütötte meg a fülemet: "Megasztár 4 - a legenda folytatódik!" Több probléma is van ezzel: egyrészt a Megasztárnak semmi köze a zenéhez, hiszen az egész arról szól, hogy a tévé előtt ülő tinik, a világ minden pénzét átküldjék sms-ben a TV2 számlájára, és folyamatosan lehessen termelni a celebeket a különböző esztrádműsorokba, másrészt a ripacsok "sztárok" talán lehetnek, de legendák nem lesznek soha. Még akkor sem, ha a nagy számok törvénye alapján ott is beesik valaki, aki tud énekelni, de hiába van meg néhányuknál a hardver (a hang), ha szoftverük hibás, mert lélek az nincs bennük, hiába bólogatott a zsűriben Presser, ezek legendák nem lesznek soha, maximum imposztorok. Mert ha a hangja alapján valakit megillett a legenda titulus, az nem lehet más, mint Deák Bill Gyula. Bill Kapitány, Bill bácsi.
Szinte már látom a felháborodott kommenteket: "De hiszen Deák Bill nem is metál!" nem, Deák Bill tényleg nem metál, Deák Bill a király, úgyhogy térdre alattvalók!
Az első Deák Bill szólólemez, akár lehetne egy Hobo Blues Band lemez is, hiszen a főszereplők megegyeznek az akkori HBB felállással. Micsoda szerzőnégyes írta a pompás kompozíciókat: Póka-Tátrai- Földes-Bill középpályát bérmelyik csapat megirigyelné, nyugodtan használhatjuk rájuk az elcsépelt szupergroup kifejezést. A lemez mind a 7 dala klasszikus, ezzel kár is vitába szállni, hiszen ki nem énekelte még részeg tivornyák alkalmával a Rossz vért, ki nem tudja kívülről Felszarvazottak balladáját, ki nem szájgitározta végig a Mindenem a tévét? Annak ellenére lettek klasszikusok, hogy mondjuk, a médiából nem igazán Bill bácsi ömlik, és bár a 83-as médiaállapotokról nem nagyon vannak emlékeim, de abban majdnem biztos vagyok, hogy akkor sem volt ez a zene a média kedvence.
Akár a zene, akár az énekdallam, akár a szövegek felől közelítünk, minden oldalról tökéletes a Rossz vér. Hobo költészete csúcsformában, a lemez egy komplett szállóige-gyűjtemény, a dalszövegek a szocializmusba belefásult lumpen kisember édesbús sírálmait örökítik meg, néhol ironikusan, néhol megrázóan, és kitől hat ez igazán szívbe markolóan, ha nem Billtől, a nép egyszerű gyermekétől?
A klasszikus rock és blues dalok közül, egyedül a Ne szeress engem! lóg ki, amit a lemez művészeti vezetője Presser Gábor írt. A Presser-Dusán szerzemény erőteljes billentyűs befolyást mutat, akár egy kiadatlan LGT dal is lehetne. Érdekes, hogy a dalban vendégeskedik, a Ki Mit Tud győztes jazzénekesnő Falusi Mariann, aki manapság főműsoridőben skorpiókat zabál a dzsungelben. Szerencsére Pressert csak a zongorához engedték oda, a mikrofonhoz nem, így a dal csak hangzásilag lóg ki, és nem minőségileg.
Nem hallgattam mostanában a korabeli HBB lemezeket, de nekem úgy rémlik, hogy Tátrai itt sokkal szabadabban, sokkal rockosabban játszott, mint az akkori Hobo albumokon. Szájriff, szájgitár, gitárhokizás, minden játszik, amit akkoriban egy gitárral csinálni lehetett. Nagy kedvencem a szanaszét szájgitározott Mindenem a tévé, amit akárhányszor hallok mindig vigyorgok rajta, hiszen egyrészt örök aktualitással rendelkezik, másrészt az egyik legjobb dalszöveg, amit bármiféle függőségről írni lehet, és be kell szarni rajta olyan vicces.
"Mindig csak őt nézem, ő is bámul engem,
Bízom benne nagyon, be nem csapna engem.
Megszabja pontosan, mit szabad tennem.Beosztja időmet, ellátja agyamat.
Enyém a választás, övé az akarat.
Egymásra találtunk rövid idő alatt."
Érdekes a mai lemezek tekintetében nézni az anyagot, hiszen a technika rengeteget fejlődött, de ez a tiszta hangzás adja igazán vissza a rockzene erejét, mikor mindegyik hangszer jól kivehetően, arányosan szól, és bár nem metál, de szakít, lüktet, pumpál az egész.
Hobónak két dalban is sikerült megkaparintania a mikrofont, az egyik a Felszarvazottak Balladája, a másik pedig a záró Ez a helyzet, amiben elhangzik a hitvallás, ami akkor talán nem csak a HBB-t, és a hazai zenészeket, de talán az egész országot is jellemezhette: "Nyomjuk a bluest, és majd lesz valahogy". Bill Kapitánynál mind a hardver, mind a szoftver tökéletesen rendben van, az egyébként is elsőosztályú dalokat egy új szintre emeli. Ezen igazából nincs mit ragozni, annyira a közelében nincs senki, hogy az hihetetlen. A Középeurópai Hobo Blues III, a mai helyesírási szabályok szerint valószínűleg már Közép-európai lenne, de ez nem von le semmit nagyságából. A legjobb blues ever, a Rossz vér 25 év alatt sem alvadt meg.
Utolsó kommentek