Black-Out
A szív diktál
2008
Edge
Amikor egy új énekes érkezik egy zenekarba, nem lehet elkerülni az összehasonlítást az elődjével, hogy akkor most ki a jobb? Hús vagy hal? Mert az bizonyára mindenki előtt ismert, hogy a Black-Out is átesett tavaly egy énekes cserén, mivel Kowalsky, a sejtelmesen rekedt énekhang, és az érthetetlen dalszövegek nagymestere távozott, és átment végleg vegába, a helyére pedig érkezett Csordás Róbert. Igen, az itt a nagy kérdés, hogy az új fiú tudja-e teljesíteni a kötelező tornagyakorlatot, vagy a dupla leszúrt rittberger kivitelezése közben kettétöri a felemáskorlátot, és úgy kell kiszedni a romok alól? Hát, nem is tudom, mondjuk egy 10-es skálán legyen egy 5-ös, szerintem nem egy nagy durranás, más stílus, mint Kowalsky, nem is rossz, de nem érzem benne, hogy valami pluszt tudna hozzátenni a zenéhez. Vannak zenekarok ahol az új énekes minőségi javulást okoz, de a Black Out nem ilyen.
A kiadó promója szerint:
"10 új nóta a Black-Out-tól már megszokott színes hangszerelési és vokális stílusjegyekkel, Robi erős orgánumával, keményebb és energikusabb zenei háttérrel!"
Ebben sok igazság van, de a "Robi erős orgánuma" kicsit erős volt. Nincs itt semmiféle erős orgánum, legalábbis semmi olyan, amit így ki kéne emelni. Van egy új énekes, énekel, és kábé ennyi. Mondjuk nálam a Black-Out soha nem is az ének miatt működött, hanem a dalok miatt, amik vagy jók voltak, vagy nem. A szövegeket az utolsó lemez kivételével sosem értettem, úgyhogy az előző Radioaktív könnyedebb megközelítése üdítőleg hatott. Sőt, a Radioaktív nálam tökéletes volt, minden dal ütött, gyenge pontja nem volt neki, akkoriban tért meg Kowa is, és az a lemez végre nem a szokásos Black-Out-os búvalbaszott hangulatban játszódott, hanem érződött rajta az útkeresés izgalma, és pozitív volt a dalok kicsengése.
Az új album sajnos meg sem közelíti a Radioaktívot. Bár a nyitó Élni vagy Félni egy hatalmas rocknóta, dallamosan egyből gyomros, fasza riffes, a háttérben a szokásos Csányis vokális erődemonstráció, ha ilyenekkel lenne tele az album, akkor leborulás lenne, de sajnos innen már csak lefelé megy a lázgörbe. A dalok nem rosszak, csak az gond velük, hogy szinte mindegyikről eszembe egy korábbi Black-Out dal. Pedig a hangzás még nem volt ilyen erős, és tényleg jó hallgatni, de például a Kékszakáll is amilyen jól kezdődik, annyira kiszámítható BO-standard lesz a végére. A szövegekben sikerült átesni a ló túloldalára, a korai anyagokat jellemző elvontságok helyett, most néhol már kicsit szájbarágós, pátoszos, közhelyes lett a végeredmény.Leginkább a lemez második fele tetszik, Egy életen át, és az Aki nem fél a tűztől, pont olyan, amikre rá lehet akasztani a kurvajó Black-Out dal címkét. Ugyanakkor nem lehet elmenni mellette, hogy a Black-Out kezdi felvenni az igényesnek mondott magyar popzene ismérveit, vagyis: a Black-Out kezd Roy és Ádámosodni, amiben talán az is közrejátszhat, hogy Csányi Zoli elég régóta ott dobol. A záró Árral szemben simán lehetne egy Roy és Ádám borzalom, úgyhogy, akit hozzám hasonlóan irritál ez a Roy és Ádám/United-féle műmájerség, annak azt tudom javasolni, hogy az utolsó tracket vagy ugrassa, vagy fülére tapasztott kézzel próbálja kibekkelni. Primitív megoldás, de hatásos.
Amúgy nem rossz a lemez, akik eddig bírták a BO-t, azok a Szív diktált sem fogják mérgükben a földhöz csapkodni, de inkább ez azoknak jöhet be, akik Kowa hangja miatt eddig elzárkóztak tőlük. A lemezhez hozzácsaptak még egy dvd-t is, amin az utolsó Kowás unplugged koncert van rajta. Állítólag a dvd csak a limitált első szériához jár, de tudjuk hogy szokott ez lenni, ez is csak a kiadó parasztvakítása, ide a rozsdás bökőt, hogy még két év múlva is csak a limitált verziót lehet kapni, mivel eleve csak dvd-s verziót gyártottak. Ennyit a hazai limitált kiadások kulisszatitkairól.
Új a logó is. Szerintem nagy hülyeség volt lecserélni a régi klasszikus fekete-fehéret erre a jellegtelen mászkálós emberesre.
Utolsó kommentek