Testament
The Formation of Damnation
2008
Nuclear Blast
A Testament az idei év egyik nagy visszatérője, a 80-as évek thrash-hősei előtt leborul komplett metál scene, hiszen a klasszikus felállás, kiegészítve a Slayerben kikupálódott Paul Bostaph dobossal, 9 év óta az első lemez, Chuck Billy még a rákot is leszkanderezte, nem csoda, hogy egyesek a legyőzhetetlenség definíciójaként tekintenek rájuk. A legyőzhetetlenség mellé még ott van napjaink legpotensebb metál kiadója a Nuclear Blast, nem is kell azon csodálkozni, hogy szinte mindenki csak a kiadó promóját tudja ismételgetni: az év legjobb thrash lemeze, jipijájé. Mondjuk az már egy kicsit unalmas, hogy a Nuclear tavaly az Exodus-szal is eljátszotta ezt az év lemeze legjobb riffek ever dolgot, mert akkor most ki is a jobb? Testament vagy Exodus? Iron Maiden vagy judas Priest? Valószínűleg mindig az, akinek éppen lemeze jelenik meg.
A kezdő For the Glory of.. nem rossz, klasszikus thrash riffek kanyarognak, bődületes a hangzás, és Bostaph Slayer-kompatibilis kalapálása valami nagyszabású grandiózus művet vetít előre. Aztán jön a More Than Meets the Eye, és Chuck Billy enervált sematikus óóó-zásától elmegy az embernek az életkedve, pedig a dal nem rossz, de valahogy olyan fogatlan oroszlán. A The Evil Has Landed-ben végre megcsillan valami, bár itt sincs semmi különös, de thrash metál definíciónak bőven megteszi.
A címadó dal a 80-as évek szellemében kezdődik, majd a kiállásoknál és a szólóknál egy kicsit unalomba fullad. Igazából ezzel sincs semmi baj, csak olyan semmilyen. Az első igazi libabőr Dangers Of The Faithless-nél jön elő, ahol végre tényleg gyilkos a riff, és élvezetes a nóta felépítése, jól egyben van az egész. Skolnick annyit szólózik a lemezen, amennyit nem szégyell, a legjobb virga talán az Afterlife-é, ami egyébként a másik libabőrös nóta egy zseniális kezdőriffel, ha ilyennel lenne tele a lemez egy szavam se lenne. A gitárszólók nem rosszak csak egy kicsit vaskalaposak, Skolnick jellegzetes játéka persze azonnal felismerhető.
A lemez vége felé a F.E.A.R. jelent még pozitívumot, itt terebélyesedik ki igazán a lemez elsöprő hangzása, mert ha valamit dicsérni lehet az a hangzás: zeng-bong hihetetlenül telt és súlyos, igazi függönylobogtató jóság, és ha másra nem is, de a hangzásra lehet azt mondani, hogy az év egyik csúcsteljesítménye.
Hiába a nagy hype a Formation körül, 4 jó dal még nem egyenlő egy jó lemezzel. Talán Skolnick kaphatna egy kicsit több teret a szólókon kívül legközelebb, mert azok a dalok tartoznak a jobbak közé, amibe ő is belepiszkálgatott.
A klasszikus Testament anyagokhoz nem ér fel, de azért jobb a tavalyi Exodustól, mondjuk ez nem nagy dicsőség.
Utolsó kommentek