Bridge To Solace
House of the Dying Sun
2009
GSR
Elég sok idő telt el a legutóbbi Bridge To Solace lemez óta, testvérek között is legalább három év, bár nyilván nem teltek eseménytelenül a hónapok, hiszen rengeteg minden történt a BTS háza táján. A legnagyobb érdeklődésre számon tartó esemény talán az volt, mikor a frontember együtt szerepelt Bakács Tibor Settenkedővel, mikor is vállvetve küldték el a halál faszára a Kultiplexet bezáró/lebontó imperialista mocskokat. Ezen kívül még volt helycserés támadás a dobos posztján, meg egy egyszeri Newborn koncert, de ezzel együtt nagyon meg lett várakoztatva a jónép. Az előzetes koncként odadobott nóta alapján igazából nem is nagyon tudtam, hogy mit lehet várni egy új BTS lemeztől, aztán első dal 15. másodpercénél felsír a gitár, és onnantól működik a történet.
A recept semmit nem változott: agresszív mindent elsöprő előadásmód, mélyenszántó gondolatok, nyakon öntve a jó kis dallamos svédes gitártémákkal, Jakab mester pedig továbbra is esküdt ellensége a dallamos és tiszta éneknek. Ez az a zene, amit nem lehet megunni, mert bármennyire is herótja van az embernek az ezredik In Flames témától, azért csak vigyorogva bólogat a Degeneration vagy a Moondeath hangjaira. A jelenlegi megfásult metalcore mezőny mintha csak a bemagolt leckét mondaná fel, ezzel szemben a BTS-nél érezni, hogy zsigerből, érzésből nyomják a dolgot, és nem azért, mert az utóbbi években nagyon fut ez a trend. A HC-attitűd érződik nagyon, és többek között ez is különbözteti meg őket a millió svédes hangzású bandától, meg hogy jók a dalok.
A zenével igazából nincs gond, akinek eddig bejött az ilyesmi muzsika az ezt is szeretni fogja. Nekem továbbra is az énekkel van bajom, az odáig rendben van, hogy nem akarják a jól bevált halálhörgés verzében- köcsögének refrénben metalcore formulát alkalmazni, de szerintem hosszútávon ez az énekstílus borzasztó monoton, és mintha átestek volna vele a ló túlsó oldalára. Nagyon hiányzik innen a változatosabb ének, vagy valami olyasmi szellősebb ének-szerűség ami helyenként a Newbornban is volt. Néha olyan mintha túlzottan is az ének (hörgés) irányítaná a számokat, a gyengébb pillanatok kivétel nélkül azok, mikor elnyújtják a dalt, mert a Like Sheep Led To Slaughter első két percével bármelyik metalcore zenekart fel lehetne szeletelni, az utolsó percben ugyanaz a két mondat vég nélküli ismételgetése viszont nagyon idegesítő. Persze a BTS-ben fontos a dalszöveg is, de mindenképp ráférne egy kis nettósítás a dalokra, mert ha egy téma kifújt, akkor már nincs értelme elhúzni csak azért, hogy 25-ször szembesüljünk a refrén súlyos mondanivalójával.
Igazából nem nagyon tudok különbséget tenni az eddigi BTS lemezek között, mindegyik atom, de egyik sem tökéletes, most az első kettőt erősebbnek érzem, de ez is folyton változik. A lemezt mindenképp érdemes beszerezni, hiszen hozzá van csapva a komplett előző album is, aminek itthon nem is volt rendes terjesztése. 2000 elértéktelenedett forintért két ütős album, mindenképp megéri.
Utolsó kommentek