Junkies
Degeneráció
2009
Edge
Az új Junkies lemezzel bezárult a kör, ami a hazai rock/metal lemezpiacot illeti, hiszen gyakorlatilag a Tankcsapdát leszámítva most már az összes hazai zenekar lemezét a Hammer médiabirodalom valamelyik alegysége adja ki, vagy terjeszti, vagy szponzorálja, vagy valamit csinál vele. Lehet azon vitatkozni, hogy jó-e ez a központosítás, hogy a Hammernél már szinte mindent kiadnak, amiben gitár van, és a futószalagon ömlő anyagok között elvesznek az értékek, de így legalább az ismeretlen zenekarok is megkapják a maguk 15 percét (és Hammer hirdetését). A relatíve ismertebb zenekaroknak, pedig már egy multi sem tud sokkal jobb lehetőségeket biztosítani, hiszen a média zárolva van, tévé/rádió nem játszik, és a jelenlegi lemezeladási adatoknál már egy multi sem tud nagyságrendekkel többet eladni, mint egy jó terjesztéssel rendelkező független kiadó. Talán ezért is igazolt a Junkies a Warnertől a Hammerhez, talán nem, de az biztos, hogy az új lemezt nagyon sokan várták, hiszen a megjelenés hetében a hatodik helyen robbant be a méltán híres-neves magyar eladási listára. Bár a tekintélyes és nagymúltra visszatekintő MAHASZ listának talán nem kéne különösebb jelentőséget tulajdonítani, hiszen tökéletesen leképezi a jelenlegi mentálhigiéniás közállapotokat, mivel az AC/DC és a Junkies kivételével normális embernek való zenét nem nagyon találni rajta.
A Degeneráció nem váltja meg a világot. Ugyanaz az egyszerű dallamos punkos rockzene van rajta, mint eddig az összes többin, ilyen szempontból akár lehetne unalmas is, de szerencsére nem az. A Junkies is azon zenekarok táborát gazdagítja, akik a jól bevált formulán nem akarnak, de talán nem is tudnak változtatni, a szokásos jól ismert manírok újra meg újra felbukkannak, de a zene minden kiszámíthatósága ellenére szórakoztató. Szinte minden egyes új dalról beugrik egy régi: Teljes gáz- Nem vagyok jól, Csatornapatkány- Ennyi kell, Ezt érezni kell- Rózsakert, stb. Hallottam már olyan véleményt is, hogy a Junkiestól elég egy lemezt ismerni, mert az olyan mintha az összeset ismernéd, persze ennél azért jóval árnyaltabb a kép. Ha nagyon rangsorolni kéne, akkor nálam továbbra is a Tabu a legjobb, utána a Nihil, a többi nem igazán ragadt meg bennem, de azért voltak ott is jó kis dalok, mint a Félbetépve meg az Ahogy én akarom.
A lemez felépítése is ugyanolyan, mint az előzők: a lemez vázát a tipikus sikálós dalok adják, néha megtörik a lendületet a nem annyira egyértelmű Junkies témák, mint az Ezt érezni kell (ami talán a lemez legjobbja), vagy a Drog az rossz címen futó demagóg drogprevenció, aztán vannak a poénosnak szánt szerzemények, mint az Apám egy japán, vagy a Telefon. A szövegekben sincs semmi változás, ez is a szokásos odamondogatós, néhol ironikus, sor végén összecsengős, néhol vicces gondolatfoszlányok összessége. Az egyetlen változás, ami az évek alatt fokozatosan következett be, hogy a fiúk szép lassan kidobálták a dobosokat, a szájfényeket, meg az alapozót, és elhagyták a buta glames imázst. Végre nem úgy néznek ki, mint a ribancok, hanem kezdenek r’n’r alakot ölteni. A Csatornapatkány klipjében meg hiányos öltözetű hölgyek mossák a turnébuszt, és kelletik magukat. Hogy mik vannak!
A Tankcsapda mögött sertepertélő zenekarok közül (Depresszió, Road, meg ezek) toronymagasan a Junkies a legjobb, vagy inkább az egyetlen jó, bennük még érezni r'n'r-t, nemcsak a szánalmas erőlködést. Sokan egy kézlegyintéssel elintézik őket, hogy egyszerű meg primitív, meg kölyökzene, pedig nem kéne elfelejteni, hogy az ilyen zenekaroknak nagyon fontos szerepük van, hiszen a fiatalok rajtuk keresztül ismerik meg a rockzenét (mert ugye senki sem az At The Gates-szel kezdte), egyúttal megteszik az első lépést a rendes emberré válás útján. Néhány évvel később már úgyis mindenki skandináv halálmetált hallgat.
Utolsó kommentek