Blake
Haze Parade
2010
Hype Records
Négy lemezt készített eddig a Blake zenekar, mindet a totális ismeretlenségben, és most érkeztek el arra a pontra, hogy végre az ötödikkel berúgják a kapukat, és bekerüljenek a piacvezető zeneblog látóterébe. Aaro Seppovaara és népi zenekarának munkássága, bizonyos szempontból hiánypótló a finn tömegtermelésben, hiszen a búvalbaszott, komor, doom ősrock, és a kissé infantilis Nightwish/Strato vonal mellett, meglehetősen alul van reprezentálva a vegytiszta, egyszerű, sallangmentes rockzene. Mert itt nincs trükközés, nincs világmegváltás, egyszerűen csak szórakoztatni akarnak, a maguk egyszerű, északi, bumfordi módján.
Nem tudom betéve a Danko Jones életművet, de szinte minden dal kapcsán Dankóék ugranak be: ugyanaz az egyszerű riffekkel operáló dallamos rockzene, rakenrol, vagy boggie, vagy nem tudom én micsoda, ráadásul még az énekes/gitáros is Mr. Jones-hoz hasonló ocsmány, kopasz fiatalember. Persze lehet, hogy a Blake egy sima plágium-zenekar, de valahogy sokkal jobban esik hallgatni, mint a modoros, kissé feszült Dankóékat.
A lemez kezdése nem valami izmos, a nyitó The Viper erős AC/DC utánérzéseket mutat, és a zakatoló Fresh In The Grave is kissé leül a végére, de a Fingers Crossed már egy 10 pontos hibátlan dal. A Snow Factory és a Haze Parade komoly győzelmi esélyekkel indulna egy Danko Jones hasonmásversenyen, ugyanakkor ezek a lemez csúcspontjai, állatorvosi lovai, és esszenciája is, hiszen a zenében jobbára a középtempós döngölések a jellemzők, amik az esetek nagy részében síró gitárokkal megtámogatott dallamos refrénekbe torkolnak. Az első két dal kivételével másba nem is lehet belekötni, kitűnő dallamérzékről tanúskodó, húzós, hagyományos rockzene, ami vigyorra húzza a szájat, és villába rántja az ujjakat. Egyszerű zenéhez egyszerű klip:
Utolsó kommentek