Part Time Killer
People. Religion. Death
2011
Longplay Music/Pee Records
A svédekhez hasonlóan a finn zenekarok is a rockzene minden súlycsoportjában tudnak éremesélyes versenyzőt indítani, akik jók vagy nem jók, de az biztos, hogy nem lehet megkerülni őket sportszakmai szempontból. A papírsúlyú versenyzőktől kezdve (Nightwish), a váltósúlyon át (Blake), egészen a szupernehézsúlyig (Reverend Bizarre) mindenhol ott vannak. Egy súlycsoport volt eddig többé-kevésbé, ahol nem nagyon volt számottevő finn versenyző, mégpedig a megadallamos, 2 perces számokkal operáló kalipunk, vagyis a kisváltósúly. Valahogy a finn alkoholista néplélekkel nem nagyon fért össze ez a zeneileg szertelen, könnyed, de sok esetben komolykodó performansz, egészen eddig. Egy split, és egy EP után, itt a Part Time Killer bemutatkozó nagylemeze, amiből kiderül, hogy a finnek ilyet is tudnak, és lehet, hogy nem lesz klasszikus, de hogy simán jobb az utóbbi évek pukipunk zenekarainak vergődéseitől, az is biztos.
A People. Religion. Death.-nek egyetlen nagy hibája van, hogy az első track egy borzalmasan béna intró, egy C-kategóriás filmre emlékeztető narráció a világvégéről, ami lehet, hogy illeszkedik a lemez 'elpusztul a világ, mentsük meg a bálnákat' mondanivalójához, de iszonyatosan hatásvadász, és nagyon nem illik a zenéhez. Az intrót bizony skippelni kell, de utána már egymást követik a jobbnál-jobb másfél perces punk rock songok. Igen, Punk Rock Song. A srácok a kelleténél egy kicsit több Bad Religiont hallgattak, de ez előfordul még a legjobb családban is.
Öööö, öööö, hát itt nem újoncokról van szó, hiszen a zenekar háromnegyede együtt játszott vagy 10 évig a Flippin Beans soraiban. Precíz, pontos, profi munka, a pofonegyszerű riffek, a kórusok, a háttérvokálok mind-mind kitűnő dallamérzékről tanúskodnak, fasza rágógumi zene. 26 perc alatt elintézik a 11 dalt, és teljesen igazuk van, felesleges két percnél tovább húzni egy számot, mikor ennyi idő alatt el lehet nyomni három verzét, három refrént, meg egy huncut szólót. A legjellemzőbb hatás mindenképp a Bad Religion, de a Days Of Insanity kezdése például kifejezetten Offspringes. Ez meg a legnyugisabb, és talán a legjobb szám a lemezen:
Beggars And Gentry
Abwärts
2010
Cobra Records / Take It Back Records
Még a Part Time Killer inkább jólfésült értelmiségi szemüveges zene, addig a svájci Beggars and Gentry debütáló albuma testesíti meg, az igazi mocskos, koszos, rothadó punk rockot, aminek hallatán anyukák kétségbeesetten teszik kezüket kisgyermekük fülére. Igen, ez az, az igazi dallamos bomló mocsok, a fertő, az igazi ragályos veszély, ami megfertőzi a romlatlan lelkeket. A próbatermek orrfacsaró bűze, összefirkált gitárok szétdobálva, szigetelő szalaggal átkötött tornacipők, vébéká foltok a padlón, bizarr teremtények a mellékhelyiségben. A fene se gondolta volna, hogy két Milka szelet között ilyen elbaszott egy vadállat zenét lehet csinálni.
A Beggars And Gentry alapvetően dallamos zenét játszik, rengeteg klasszikus rock van benne, az a fajta rock, amit Lemmy Rock'n' Rollnak szokott nevezni. Gyakorlatilag a zenében több a harmónia, mint a Part Time Killernél, és sokkal inkább visszautal a klasszikus punk zenékre, az énekes meg valami egészen fantasztikus - már amennyiben éneknek lehet nevezni ezt a klasszikus mihaszna, senkiházi, kukában turkáló énekhangot. Szóval az ének inkább hardkóros üvöltözés, de annyira hangulatos, hogy egyszerűen nem lehet nem szeretni. Újabban a Sour (Good Morning Wasteland) van nálam beállítva ébresztőnek, de a Pope, Hope, Rope vagy a I'm Stolen mellett sem nagyon lehet aludni.
Egyszerűsége ellenére nagyon eltalált ez a fajta spontán őszinte zaj, ami a karcos felszín alatt igazi zenei csemegét tartogat. Parádés váltások/kiállások, nagyszerű riffek, egzotikus zenei kirándulások gazdagítják az albumot. Két dalban is a kritikus 3 perc fölé megy a játékidő, és nem véletlenül, hiszen a The Lonely Dance és a Scream With the 90s is valóságos ékköve az albumnak. Néhány akkordba hogy lehet ennyi érzést, gondolatot, csodálatos színvilágot belevinni? Jó, ez most kicsit buzisan hangzott, de tényleg így van. Itt sem nagyon szaroznak a dalokkal, 25 percbe belefért mind a 11.
A mostani egyforma hangzású lemezek között felüdülés végre hallani valami őszinte zajos, szagos, mocskos, zsigeri muzsikát. Mindkét zenekart bátran ajánlom rendszeres fogyasztásra, a Part Time Killer inkább amolyan bulis feelgood zene, a Beggars & Gentry pedig egyszerűen tökéletes muzsika, és kiváló ébresztő.
Utolsó kommentek