The X-Ray Harpoons
Get Attuned To Our Tyme
2014
CopaseDisques
Megint egy olyan zene következik, amit nem tudok megvédeni a metálos ítélőszék előtt. Ez bizony nem metál, hagyományos értelemben még rocknak sem nagyon lehet nevezni, úgyhogy a szakállukból az előző berúgás maradványait fésülgető metálosok joggal ingathatják a fejüket: igen, újabb árulás történt! Igazából egy kicsit már én is röstellem magam, hogy újabban szinte kivétel nélkül csak az ilyesfajta retrós devianciák tetszenek, de ezzel sajnos nem nagyon lehet mit kezdeni, mert az okok nem valami hipszter trendkövetésre vezethetők vissza, hanem arra, hogy a pszichedelikus pop/rock, ki tudja már hányadik virágzása, rohadt jó bandákat dob a felszínre. Szóval félre kell tenni a kóros beidegződéseket, hagyjuk meg a szigorú kategóriákon alapuló zenehallgatást a hanyatló nyugat ópiumának, és vessük bele magunkat az őspop, valamint a kőkorszaki rock'n'roll hűsítő habjaiba!
Nem lehet azt mondani, hogy az X-Ray Harpoons a semmiből bukkant volna fel a retró-térképen, hiszen már négy éve kiadtak egy kislemezt Zombie Love címmel, amelyről a címadó szerzemény mellett a Faster Pussycat Kill Kill is felkerült az idei bemutatkozó albumra. A kölni ötösfogat zenéje kőkemény ’60-as éveket áraszt magából: Doors, korai Movements, pszichedelikus garázsrock. A Zombie Love klipjét gyorsan be is teszem ide, mert nagyon jól összegzi, hogy miről is szól ez a sípoló orgonával, vintage hangzásvilággal, autentikus kőkorszaki rock and rollal megbolondított muzsika. A klipet akkor láttam először, mikor már fülemben volt az egész lemez, és rendesen lesokkolt, mert a zenekar imidzse, pózai, egy beat-korszakot majmoló, tipikus britpop-indie bandára hajaznak, amitől már alapesetben a falnak megyek, és a látványt sehogy sem tudtam szinkronizálni a fejemben hallható vadóc zenével. Aztán némi agytorna segítségével rájöttem, hogy a klip valószínűleg poén - legalábbis ebben bízok.
Érdekes, hogy a 60'-as évek lázadó beat zenéje nálunk csak a kiherélt, alaposan felvizezett verzióban tudott gyökeret verni. Igen, most én is az Illés-Metró-Omega szentháromságra gondoltam. Nem mondanám, hogy behatóbban ismerném a munkásságukat, de azt a pár számot, amit igen, ott nincs se garázsrock, se fuzzos gitárok, se pszchiedelia. Azt már nem is mondom, milyen marginális különbségek vannak egy Oh, Kisleány meg egy Faster Pussycat Kill Kill között. Érdemes tehát a sutba dobni az előítéleteket, hogy a ’60-as évek beat zenéjéről ne a korabeli gyógyegér, Bambit szürcsölgető magyar verzióra gondolj, hanem valami lázadó, felforgató, húsba vágó, de mégis muzikális, rohadtul dallamos produkcióra, ami maximálisan kihasználta a kor adta lehetőségeket.
Az X-Ray Harpoons a pszichedelikus garázsrock legslágeresebb ágát műveli, valami olyasmit, mint ami a Movements első, mára már kultikussá vált lemezén is hallható volt, tehát maximálisan dalcentrikus, rengeteg irányba kalandozó, billentyű-orientált beatzene, néhol már-már punkos lendülettel nyakon öntve. Mi sem mutatja jobban, mennyire érzik ezt a világot, hogy az albumon hallható két feldolgozás (Hey Conductor, Psychedelic Siren) tökéletesen simul a saját szerzemények közé.
A dalok jó értelemben vett slágernóták, a pszcihedélia is inkább csak a hangzást erősíti, például a Psychedelic Sirenben is olyan földöntúli effekt-orgia zajlik, aminek hallatán az effektezés bolygóközi nagymestere, Dave Wyndorf is elégedetten csettintene. Szóval senki ne várjon elszállós, tízperces, álmodozós témákat, mert itt kizárólag a lehető legdirektebb zenei formával lehet találkozni: nagyon egyszerű alapok, furcsán recsegő gitárok, umca-umcaccás dobjáték, néhol finoman színező, néhol erősen domináló ember a billentyűk mögött, verze-refrén-szóló, oszt jónapot. A klasszikus rockhangzás, a tradicionális gitárriffek megszületése előtti izgalmas időszak, mikor a dalok vázát az ezer hangon csilingelő orgona szolgáltatta.
Megkötések nélkül, mindenkinek bátran ajánlható az év egyik legerősebb albuma, amiről az egyik kedvencem a Subliminal Love, ami akkora bődületes spagettiwestern végefőcím, hogy az ember szinte látja maga előtt a megfáradt pisztolyhős sziluettjét, ahogy tovább lovagol a lemenő nap fényében.
Utolsó kommentek