Fields Of Locust
Subtopia
2010
Jó, tudom, manapság már minden ingyen van, de most kifejezetten olyan kiadványokról lesz szó, amik ilyen, vagy olyan okokból eleve beszerezhetetlenek, és a zenekarok legálisan letölthetővé tették őket a Bandcampen. Mondhatnám, hogy egy kis szemfelnyitó felvilágosítás következik, hiszen hiába játszanak a maguk stílusában világszínvonalon, ezekről a bandákról biztos nem fogtok értesülni a magyar metálsajtóból, mert az nagyjából csak arra képes, hogy copy-pasteben nyomja a Blabbermouth híreit, kiegészítve olyan kardinális információkkal, hogy az Akelás Retek újra dobol, meg hogy a Hard zenekarból Kard lett. Mert a magyar rock/metálsajtó nem tudja mi az a Black Cowgirl, a King Giant, a Bearfight!, a Carpet Knights, a Smoke Blow, a Been Obscene, lövésük nincs a God Damnről, vagy hogy mi az a Suplecs, és még sorolhatnám napestig. Nem tudnak ezek semmit, ha engem kérdezel.
A görög Fields of Locust post-metált játszik, és leginkább azoknak tudnám ajánlani őket, akiknek nem tetszett a legutóbbi Neurosis, vagy túlságosan tüskés az új Cult of Luna. A zene valahol a Neurosis és az Isis között helyezkedik el félúton: nyugtalanító, súlyos, világvége-metál, de ugyanakkor könnyen befogadható annak, aki egy kicsit is rá van állva erre a hangzásvilágra. A post-metál már igencsak végnapjait éli, talán az új The Ocean lendít majd kicsit a kátyúban veszteglő szekéren, de alapvetően már kifulladt a dolog, és pont ezért fontos tisztában lenni azokkal, akik nem kaptak reflektorfényt, de minőségileg az élvonalat jelentik.
Hat dal, egy óra tiszta játékidő, számokat nincs értelme kiemelni, mert ez igazából csak egyben működik, de az biztos, hogy a kilenc perces The Province of Thieves az egyik legjobb post-metál nóta, amit valaha megírtak. A sok csúcspont között odatekertem ahhoz a részhez, ahol világ megfoghatatlanságát zenébe öltik. Parádés muzsika, szól, mint az ágyú, innen lehet tölteni.
Kurouma
4
2013
A finn Kurouma is hasonló cipőben jár, ők is post-metált nyomnak, ők is a Neurosis és az Isis emlőjén nevelkedtek, de egy kicsit mocskosabbak, és van bennük jócskán doom, és sludge is. Néhány napja pakolták ki a Bandcampre az új EP-t, aminek címe 4, két dal 16 percben, innen lehet lekapni. Még csak párszor hallgattam meg, és emésztenem kell, de szemlátomást nem tértek le a helyes ösvényről. Súlyos, előre megfontolt szándékból elkövetett rifftologatás ez is, ahol addig pakolják egymásra a rétegeket, még lassan agyonnyomja az embert. Zeneileg talán még közelebb kerültek az Isis elszállósabb, lebegősebb vonalához, és egy kicsit kevesebb lett a direkt zúzda. De ami az igazi nagy királyság, az nem is ez, hanem az első anyaguk, a 3, amit innen lehet tölteni, és az első hangtól az utolsóig egy post-metál klasszikus.
A hangzás talán egy kicsit zizegős, de minőségben bármelyik dal felférhetne egy Isis albumra. Perceken át építkező gitártémák, az elemek mindent elsöprő hatalma, a posztapokaliptikus-metál progresszióba hajló víziói, és egy membránt átszakító, végletekig lecsupaszított énekhang. A metálban ha valaki durván akar énekelni, akkor az hörög, rikácsol, harákol, vagy nyüszít, mint egy bagzó macska, de alapvetően olyan hangokat csal elő, amik nem természetesek, mert akárhonnan is nézzük ezek mégiscsak mesterkélt vokálozások. Itt viszont nincs semmilyen parasztvakítás, egyszerűen csak üvölt az ember, ahogy a torkán kifér, és brutálisabb bármilyen extrém black metálos rikácsolásnál. Mesterien felépített metál-orgia, a morcosabb fajtából.
Utolsó kommentek