Bizonyára már mindenki felvéste a naptárba, hogy Január 25-én elindul a Dal, az Eurovíziós Dalfesztivál méltán népszerű hazai válogatója, amiben ezúttal egy metálzenekar, a Depresszió is tiszteletét teszi. Nem mondanám magam Depresszió-rajongónak, a zene sem tetszik, és az énekes stílusától is olyan érzésem van, mintha egy kínrímekkel operáló mini-Lukácsot hallanék, de most megpróbálok velük kapcsolatban minden előítéletemet félretenni, és kvázi rajongóként megindokolni, miért nem kéne egyetlen rockzenekarnak sem felvállalni (még brahiból sem) ezt a Dal nevű műsort.
Ingoványos téma a politika felől megközelíteni a köztévét, de nem nagyon lehet megkerülni ezt a szegmenst. Az, hogy a közmédia aktuálisan hajladozik ide-oda, az nem újdonság, az viszont igen, hogy az elmúlt években szép lassan elérte a mélypontot. A közszolgálati televízió, ahol fentről jön a napi üzenet, amihez híreket kell gyártani, ahol riportokat hamisítanak, ahol tiltólista alapján a Legfelsőbb Bíróság egykori elnökét kiretusálják a tudósításokból, ahol szakmailag a BBC-nél kikupálódott műsorvezetőnőt kirakják az Estéből egy Orbán-interjú után, ahol több tízezres tömeg helyett a szomszédos üres sikátorból jelentkezik be élőben a száguldó riporter, ahol a Híradót kritizáló újságírót leköcsögözik a Híradóban, és most tényleg csak azokat szedtem össze, ami az én politikát magasról leszaró ingerküszöbömön is átjutottak. Most komolyan, az értékalapú közszolgálatiság tízes skáláján mennyit ér az, mikor a Híradó köcsögözős kommentekkel próbálja igazát bizonyítani? Mire hasonlítanak ezek jobban, a jelenlegi észak-koreai rezsimre, vagy a pártállami bolsevik módszerekre?
Hogy jön ide a Dalverseny? Úgy, hogy ezt a b-kategóriás esztrádműsort, a közszolgálat egyik vezető építőmérnöke, Rákay Philip gründolta ki, aki egykor az M1 intendánsa volt (jelentsen bármit is ez a titulus) jelenleg pedig az MTV Zrt. vezérigazgató-helyettese. Ő az, aki megszemélyesíti jelenleg a közmédiumnál uralkodó állapotokat, és aki olyan nagy televíziós szakembernek gondolja magát, hogy időnként képernyőre merészkedik, hogy menetrendszerűen elhasaljon aktuális műsorával. Voltak már előzményei a dalversenynek, de a műsor jelenlegi formája Rákay Kálmánnak köszönhető, ez is az ő rendszerének az egyik kis mozaikja. Annak az alternatív valóságnak, ahol csillogó szemű mikrofonállványok tapsikolnak az aktuális hatalomnak, ahol a kormány szivárványt szarik, ahol nem létezik trafik-, föld-, és egyéb mutyi, ahol egy 4-1-es, szégyenteljes hazai vereség után, lelkes bakkecskeként ugrálnak a riporterek a szerethető válogatott körül. Ha ez a közszolgálat, ha ez a hitelesség, akkor részemről inkább nézem a Valóvilág adásba nem kerülő, neten terjedő néhány perces részeit, ahol a jacuzziból kiabáló, betintázott Pumuklira emlékeztető versenyző, megélhetési celebkurválkodásnak aposztrofálja társai viselkedését. Sokkal hitelesebb, valóságosabb, és szórakoztatóbb bárminél, ami a köztévén megy.
Meg lehet nézni. hogy hova vezet ez, mikor egy kormánypárti politikus kikerül a közszolgálat kellemes akolmelegéből, és szembesül vele, hogy a sajtó munkatársai nemcsak az előre megbeszélt forgatókönyv alapján kérdeznek. Kósa Lajos minap már rendesen felhúzta magát, mikor a szokásos alákérdezés helyet egy olyan kérdést kapott, amire nem volt meg az előre betanult szövege: „Nem tudna valami olyan kérdést feltenni, amire pozitívan lehet válaszolni? Az fog történni, hogy én nem erre a kérdésre válaszolok egyáltalán. De azt nekem szabad. Ön azt kérdez, amit akar, én meg arra válaszolok, amire akarok.” Köszönjük, Kósa úr, hogy mindenkit emlékeztetett rá, mi is a dolga az adóforintokból fenntartott politikusnak! Félreértés ne essék, itt nem pártokról van szó, ahogy koszorús költőnk már megénekelte: „A hatalom mindenhol büdöset szarik, és nem töröl segget” Szóval nincsenek illúzióim egyik párttal kapcsolatban sem, de azért mindennek van határa.
Visszatérve a Dalra, a közmédiára, és a Depresszióra, és most közhelyes, elcsépeltnek tűnő frázisok következnek: a rockzene elsősorban a zenéről szól, de a rockzene egyúttal lázadás is, egyfajta szembenállás, hogy nem vagyunk bólogató birkák, akiknek bármit le lehet nyomni a torkán. A rockzene a szemfelnyitásról is szól, van véleményünk a világról, a körülöttünk zajló eseményekről, és ezért is gondolom úgy, hogy a közmédia dalversenyét egyetlen rockzenekarnak sem lenne szabad a jelenlétével legitimálnia. Persze lehet, hogy teljesen rosszul látom a dolgot. Az én generációmnak a magyarok közül a Jönnek a férgek jelentette a rockot, azok a szövegek testesítették meg a rockzene üzenetét, a mostani tinédzsereknek meg lehet az, hogy SMS-eket küldenek egy műanyag esztrádműsorba.
Úgy gondolom, hogy manapság egy rockzenekarnak minden lehetőset meg kell ragadnia. Igenis legyen szponzoruk, igenis reklámozzanak alkoholmentes sört, és igenis tegyenek meg mindent azért, hogy minél több emberhez eljussanak, de a Rákay által fémjelzett dalverseny már az a szint, ahová már egyetlen rockzenekarnak sem szabadna leereszkednie. Egy Fábry, vagy hasonló műsor a köztévén teljesen rendben lenne (nyilván ide meg nem hívják őket) de a Dalverseny totális ellentéte mindennek, amiről a rockzenének eredetileg szólnia kéne. Beleolvastam a Depresszió néhány dalszövegébe: „Bal, jobb, bal, jobb, Mennek a majmok A vezérük után, Pont olyan bután! Mint itt a barmok a gazdák szavára, Multik gyűlnek most a vérünk szagára” ezekből a sorokból (hogy jó-e, vagy elcsépelt, most tökmindegy) én arra következtetek, hogy ez a zenekar próbál mondani valamit, hogy van véleménye a világról, és lehet, hogy velem van a baj, de így már tényleg nem értem, hogy ezekkel a szövegekkel, hogy tudnak felvállalni egy ilyen műsort.
képek innen
Ez már nem az a világ, mikor valaki elindul a Ki mit tudon, és megismeri az egész ország, már nemcsak egy csatorna van, és nem azt nézi mindenki. Mi fog most történni, mire számít egy 14 éves zenekar? Játszanak három percet, és hirtelen megnövekszik a lehetséges Depresszió-rajongók száma? Ráadásul egy olyan műsorban, amiben nem titkoltan a kereskedelmi tévéken látható tehetségkutatók majmolása zajlik, backstage-dzsel, fontoskodó zsűrivel, de még a versenyzők többsége is a kereskedelmi tévékből kikopott sztárocskák köréből kerül ki, tehát nagyjából még a célközönség is ugyanaz. És az egészet próbálják valami elit, értelmiségi körítésben eladni:"idén több mint 400 dal közül választotta ki a szakmai zsűri a legjobb harmincat" Nevezzük már nevén ezt a titokzatos szakmai zsűrit: a hölgyeket nem bántjuk, maradjunk az uraknál: Csiszár Jenő, hivatásos médiafenegyerek, aki szerint a rockzene elkapcsolási faktor a rádióban, és Rákay Philip, akinek köztévés uralkodása alatt ember még nem hallott rockzenét, vagy bármilyen élőzenei produkciót kiszűrődni a közszolgálat csatornáiból. Bevallom őszintén nem teljesen világos előttem, hogy ByeAlex milyen szerepet játszik a Dal egyenletében, de ő is itt van. ByeAlex, mint ByeAlex.
A videóban többször is elhangzik a kulcsszó: Nagy nézettségű műsor. Nincs itt sehol nagy nézettségű műsor, a sportközvetítések kivételével a köztévét már senki nem nézi - leszámítva a keményvonalas pártkatonákat - mert már senki sem kíváncsi erre a parasztvakításra, még azok sem, akik hasonló nézeteken vannak. Az MTVA csak akkor tud menőzni a nézettséggel, ha összeadja mind a négy közszolgálati tévé eredményét, mint tette azt legutóbb szilveszterkor. Tényleg, gratula ehhez, M1+M2+Duna+Duna World együttes nézettsége elég ahhoz, hogy az év 365 napjából megnyerjék az első 5 percet, ami ugyebár kiemelten frekventált időpont tévénézés szempontjából.
Van még egy másik vetülete is a dolognak. Tegyük fel, hogy Depressziónak egyfajta megtiszteltetés a közmédiában szerepelni. Az lenne a kérdésem, hogy a közmédia - közvetve a magyar állam - mit adott eddig a Depresszió zenekarnak, mit adott a rockzenének, mit adott eddig bármilyen élőzenei produkciónak? Azt tudom, hogy a Depresszió mit adott eddig az államnak: minden eladott CD után kb. 5-600 forint automatikusan megy állambácsi zsebébe, mint kulturális adó. Mit ad ezért a magyar állam egy rockzenekarnak, vagy bárkinek, akinek a zene nem a playbackes megélhetési celebkedést jelenti? Van mondjuk az egész országot átfogó minőségi zeneoktatás? Működik ebben az országban normális klubhálózat? Milyen lehetőségei vannak ebben az országban egy fiatalnak, aki nem valamelyik párt ifjúsági alapszervezetében akarja elbaszni a legszebb éveit, hanem mondjuk zenélni szeretne? Vajon ezt a pénzt, a kulturális adót, hogy forgatja vissza a zenébe az állam? Mert ugye minden adót azért szednek be, hogy a rendszer működjön belőle, és talán nem tűnik túl nagy hülyeségnek, ha a rockzenekarok vezetik az éves lemezeladási összesítéseket (legyen az bármilyen alacsony is), nagyrészt ők (is) töltik meg a fesztiválokat, szóval hogy ennek valami látványos vetületének is kéne lennie? Egy kérdésem lenne a kulturális adót beszedő, mindenhova elérő virtuális állambácsihoz, csak így lazán, híradós-közszolgálatis-értékalapú szövegkörnyezetben: Hol a pénz, köcsög!?
Nyilván pontosan nem lehet levezetni a dolgot, de talán azt érdemes megnézni, hogy a Nemzeti Kulturális Alapon keresztül az elmúlt három hónapban a könnyűzene mely szereplői kaptak támogatást miniszteri döntés következtében: Kör című Edda Művek Musicalnek 5 millió, Demjén Ferenc CD-jének kiadására 2.5 millió, Első Emelet koncert 5 millió, Demjén Koncert 8 millió, R-Go koncert 10 millió. Szóval, azok az előadók, akik már az átkosban is monopolhelyzetben voltak, azokról azért most sem feledkeznek meg odafent, mondjuk ez nem is csoda, valahogy kárpótolni kell őket, hiszen ha külföldre születtek volna, akkor már rég világsztárok lennének brutális tehetségükkel. Persze ha lenne kedvem meg időm nyálazhatnám ki tudja meddig a listát, és biztos találnék olyat, hogy a bivalybasznádi falunap kapott némi aprót helyi zenekarok felléptetése miatt, de szerintem ez a lista nagyon jól jelképezi a mindenkori hatalom rockzenéhez való hozzáállását.
De ne is menjünk bele a zavaros pályázati rendszerbe, van egy nagyon egyszerű lehetőség, amin keresztül az állam közvetlenül is tudná támogatni a rockzenét, vagy az élőzenét, vagy bármit, ami zene, és nem a megélhetési playbackes celebkurválkodás. Ott van a közszolgálati média, ahol már van egy raklapnyi tévé- és rádiócsatorna, de rockzenét csak akkor lehet benne hallani, mikor a Dunán negyedévente egyszer, hajnali háromkor leadnak egy A38-as koncertet. Az MR2 Petőfit ne számítsuk, az egy közszolgálatnak álcázott sznobszolgálat, ahol néha leadnak egy kis rockzenét, meg van ugye az Akusztik is, de az MR2-nél igazából csak a rádiós mixeket szeretik, amiből már kiherélték a gitárokat. Aki tehette, már évek óta leszokott miattuk a rádiózásról.
Szóval ezer és egy indok van, miért kéne magasról leszarnia egy rockzenekarnak ezt a Dal nevű valamit, ahol nagyjából annyi szerepe lesz a Depressziónak, hogy Rákay majd tudja őket egyfajta állatorvosi lóként mutogatni: látjátok, nálunk szabad a pálya, mi a rockzenének is megadjuk a lehetőséget!
Egy okot tudok csak elképzelni, ami igazolná a Depresszió dalversenyes szereplését: ha valami olyat csinálnának élő adásban, amiről másnap az egész ország beszélne. Valami olyat, ami a 'szakmai' zsűrinek ráfagyasztaná az arcára a mosolyt, valami olyat, hogy még a metálszakértő, ByeAlex is bebújna ijedtében a backstage valamelyik rózsaszín fotelja mögé. Érted, valami rockosat. Nem tudok tippeket adni, a rock egy spontán dolog. Bármi, ami nem ütközik törvénybe, vagy szerződésbe, de az egész műanyag esztrádműsort szépen helyretenné.
Belehallgattam a Depresszió koncertlemezébe, ahol a frontember olyan elánnal köszönti a közönséget, mintha két sajtos pogácsát kérne a büfében, szóval tartok tőle, rebelliót a Depresszió nem nagyon fog okozni. Fellépés előtt elmennek szépen a fodrászhoz, a műsor előtt egy kis smink, lepacsiznak a zsűrivel, másodpercre pontosan betartják az adástervet, majd megkérik a rajongókat, küldjenek már néhány SMS-t.
2014, rockzene, Magyarország.
Utolsó kommentek