Soilwork
The Living Infinite
2013
Nuclear Blast
A Soilwork elmúlt években mutatott dinamikus vergődése jól reprezentálja, hogy mi is a baj manapság a metállal, akár egyfajta állatorvosi lóként is használható a metál-ítélőszék előtt, hogy ez az, amit nem szabad csinálni: steril műanyag hangzás, kóros önismétlés, az innováció teljes hiánya, saját nagyságukba belefeledkezett zenészek, aki azt hiszik, hogy a bab is hús, és dupla albumokat adnak ki, szűkös korlátaival nem tisztában lévő énekes, stb. Pedig nem volt ez mindig így, az ezredforduló környékén a Soilwork, és az In Flames nemcsak a svéd bandák közül emelkedett ki, hanem globális mércével nézve is éllovasak voltak, és a 10-12 évvel ezelőtti lemezek tényleg úgy dübörögtek, mintha a kibaszott atomkorszak lett volna megzenésítve.
Egyszerű lenne Peter Wichers hiányára fogni a minőségromlást, de a vele megírt előző lemez is botrányosan gyenge lett, úgyhogy gyakorlatilag teljesen mindegy, hogy a tékozló gitáros éppen tagja-e a zenekarnak, vagy sem, mert legutóbb vele sem volt sokkal jobb a helyzet. Mondjuk egy jó gitáros tényleg nem ártana ide, és kissé furcsállom is, hogy Frenning és Wichers távozása óta nincs érdemi utánpótlás, hiszen a svédeknél elvileg minden bokorban találni néhány zenészt, de itt valahogy nem nagyon sikerül a tagságot olyan gitárossal feltölteni, aki tud jó dalokat írni. A mostani bárdistákkal nincs különösebb gond, mert lelkiismeretesen végigtekerik a nótákat, feltűnik néhány jó ötlet, de inkább csak lelkes iparosok, akik korrektül hozzák a kötelező formulákat, nagy elvárásokat nem kell velük szembe támasztani. Tudom, hogy csak üres frázis, hogy régen minden jobb volt, de régen tényleg minden jobb volt, a Soilwork legalábbis egészen biztos.
Björn "Speed" Strid továbbra sem tud énekelni, továbbra sincs hangja, és az erőltetett dallamai továbbra is rémesen fárasztóak, egyszerűen nem tudom elhinni, hogy az ilyen bénaságok, mint amiket például a Tongue refrénjében csinál, hogy ezek bejönnek valakinek - a Tongue-ért azért is kár, mert zeneileg a jobb dalok közé tartozik, de sikerült ezt is elrontani. Speed mester önjelölt Pavarottiként avanzsál a refrénekben, és szemmel láthatólag nem nagyon érdekli, hogy kappanhangja van, hogy nem tud énekelni, hogy a dallamai egyszerűen unalmasak. A dallamos halálmetál, és a metalcore-os malackodások közepette feltűnik egy csomó jó téma, meg vannak jó dalrészletek, de jó dalok nincsenek, mert legkésőbb a refrénben feltűnik az énekes, aki egy víz alatt fuldokló oroszlán harciasságával, és reménytelenségével próbál magából dallamokat kicsiholni. A húsz dal közül egyedül a Drowning With Silence refrénje ragad meg az emberben, de azért hasra esni nem kell attól sem.
Azt sem tudom megérteni, hogy mi mostanában ez a nagy dupla album-mánia, hogy mindenki olyan nagy májernek gondolja magát, hogy képes nyolcvan percig lekötni a hallgatót. Az elmúlt évek dupla lemezei közül egyedül a Cathedralnak volt célja és értelme, a többieknél nem nagyon értem, hogy minek próbálkoznak ez efféle parasztvakítással. A Soilwork ereje mindig is a direkt, velős, riffelősen odabaszós, 2-3 perces dalokban volt, sosem mentek át felesleges művészkedésbe, nem húzták a rétestésztát, erre most csinálnak egy 85 perces dupla stúdióalbumot, mintha ők lennének a progresszív metál császárai, vagy nem is tudom. Dupla album, hova, mire föl? Ebből a zenéből egy ötszámos EP is bőven elég lett volna. Zeneileg talán a második disc erősebb egy kicsit, ott található a Parasite Blues is, amiben a régi időket felidéző gitárdallamok is feltűnnek, de ezt is tovább nyújtják a kelleténél.
Infógrafikánk a Soilwork fejlődéstörténetét ábrázolja az eddigi kilenc album tükrében.
Valahogy nagyon nem akar összeállni ez az újkori Soilwork, nincs egy olyan dal a lemezen, ami az első hangtól az utolsóig tetszene, a tipikus svéd tekerések között felbukkan egy csomó emlékezetes dalrészlet, de aztán vagy jön valami alibi metalcore-os hülyeség, vagy Speed elkezd énekelni, és megette a fene az egészet. Az újkori Soilwork metálja olyan, mint becsukott szemmel sétálgatni egy aknamezőn: elég egy rossz lépés, és repkednek mindenfelé a rossz dalok, meg a leszakadt testrészek.
Utolsó kommentek