A Wilhelm Scream
Career Suicide
2007
Nitro
A wilhelm scream azon kevés dolgok egyike, amit a világ technikailag fejlett részein mindenki hallott már legalább egyszer, vagy legalábbis azok, akik láttak legalább egy olyan filmet, ahol az egyik statiszta látványos erőszakos halált szenved. A wilhelm scream egyfajta hang-effekt, amit a filmekben szoktak használni, ez az a bizonyos elnyújtott ordítás "ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ" mint mikor valakit lelőnek, és lezuhan a mélybe. A Star Wars-tól kezdve a Disney filmeken át, az utolsó szutyok akciófilmig mindenhol szokott lenni több-kevesebb wilhelm scream. Egy kis segítség. Van aztán egy zenekar A Wilhelm Scream, na, őket meg nem ismeri senki, pedig a tavalyi Career Suicide 2007 legjobb lemeze.
A Wilhelm Scream melodikus hc/punk zenét játszik, megtámogatva Maiden-szerű gitárharmóniákkal, és abban különböznek az átlag dallamos punkos zenéktől, hogy könnyű őket megszeretni, megunni meg képtelenség. Egyrészt ott van a hangzás, ami valami elképesztően telt és vaskos, és megvan benne az az analóg húzás, mint mikor felraksz egy cd-t, és utána felrakod ugyanazt a lemezt bakeliten, és a bakelit lebontja a házat. Másrészt ott van az énekes, aki zseniális dallamokat nyom, és nem ugyanazt a 2-3 csavarást tolja végig, és erőteljes latin-akcentussal ordítja-énekli végig az anyagot. Harmadrészt ott van egy precíz zenekar, akik majd szétrúgják a lemezt.
Szóval van a punkos lendület, megvadítva hc-vel, és erre jönnek a Maiden ikerharmóniái. A lemez mind a 13 dala sláger, mind a 13-ban előkerül a léggitár, és egyik sem hasonlít a másikra. Meg mondjuk jó régen nem lehetett hallani ilyen fasza gitárszólókat. Egy év hallgatás után már nagyon próbálnám rajta keresni a fogásokat, de nincs rajta. Mindegyik dal leszárítja a fület, bezúzza koponyát, érzéssel-szívvel megírt dalok, jobbról-balról zúgnak a gitárok, és tapping-orgiák, és orrba-szájba. Ilyen szintű muzikalitás egyedül talán még a Death By Stereo-nál van a stílusban, bár az jóval egyszerűbb zene. Az AWS ilyen szempontból nem punk, mert a lendület mellett elképesztő technikai felkészültség, és precizitás árad a dalokból, nem az a tipikus reszelgetés.
A dalok széles skálán mozognak: 5 to 9 brutális riffes, Pardon Me Thanks A Lot másfél perces vigyorgós, a These Dead Streets mindent elsöprő lendületes, a We Built This City! meg egy igazi rockhimnusz. De tényleg lehetne bármelyik dalt említeni, nincs gyenge pont. A riffek mellett a szólókon is nagyon érződik, hogy rengeteg metált hallgathatnak, és ez nem az a zenekar, ahol minden dalban van egy szóló, de ahol van, ott pusztítás van! És ha gitárszólókról beszélünk, akkor senki ne az öncélú tekergetésre gondoljon, a zene ereje vezérli az ifjú padawánokat.
A kezdeti lelkesedésem már rég eltűnt a megjelenés óta, úgyhogy megpróbálom reálisan helyén kezelni az anyagot, a rockzene egyetemes univerzumában, úgyhogy jöjjön néhány szentségsértő kijelentés: dallamos punk/hc-t ennél jobbat nem találsz, a Jaws 3, People 0 és a We Built This City! gitárszólói egy szinten vannak a legklasszikusabb Metallica, Pantera, Death szólókkal. Még mielőtt egyszer megnéznéd a videót, és megalapítanád, hogy ez szar, talán hallgasd meg a myspace-en található dalokat, különös tekintettel az első háromra, különös tekintettel a másodikra, különös tekintettel a szólóra. Bár elsőre úgysem fog ütni.
Utolsó kommentek