Az ugyebár tiszta sor, hogy az elmúlt időszak egyik legfaszább, legszutyokabb, kukában üres üvegek után turkáló punklemeze a Beggars and Gentry nevéhez fűződik. Ahogy az egy igazi kultikus zenekarhoz illik, a svájci legények gyorsan fel is oszlottak, mielőtt még valaki megismerte volna őket, így a parádés tirpák punkmuzsika mellett a hitelességükhöz sem férhet kétség. Lássuk be, valahogy így kell ezt csinálni: nem kurvultak el, hanem a csúcson fejezték be áldásos tevékenységüket.
Hosszú idő után hallgattam meg újra a Beggars and Gentry egyetlen nagylemezét, és bizony semmit nem vesztett szépségéből! A punkzene ingoványos egy terület, akkor üt a legjobban, ha horzsol, ha dallamos - de ugyanakkor nem is nyálas -, és ha sikerül eltalálni az ideális középutat, akkor a prosztó muzsikát hallgatva kellemes melegség önti el az ember szívét, miközben teli torokból üvölti a nótákat. Hát valami ilyesmi lemez volt az Abwarts.
A Beggars and Gentry már a múlté, de a banda egykori tagjai nem adták fel, tovább harcolnak az elemekkel különböző zenekarok zászlói alatt. Az utódzenekarok közül még egyik sem éri el a B&G zsenijét, de érdemes közölük megismerkedni néhánnyal, hátha lesz belőlük valami. Tényszerű felsorolást ne is várjon senki, mivel fél perc alatt szembesültem vele, hogy death metáltól a punkos emóig bezárólag, valószínűleg nincs olyan szegmense a rockzenének, amibe ne kontárkodtak volna bele, úgyhogy most csak azt a kettőt említeném meg, akik nekem a legjobban bejönnek, és az anyagukat ingyenesen le is lehet kapni a Bandcampről.
A Cobra Death meglehetősen éles váltás a B&G után, és akár egy tisztelgésnek is felfogható a svéd death metál irányába. A klasszikus svéd lánccsörgést thrash-sel egészítik ki, és mikor az ember elkönyvelné egy szokványos halálmetálnak, akkor betolnak néhány göteborgi dallamos gitártémát, vagy szólóféleséget. A zenében jelen van egy kicsit a német menetelős, katonás sörthrash is, de aki a stílus ismerője, az még lehet talál benne egyéb finomságokat is. Igazából ilyesmiket már nem nagyon hallgatok, így ettől sem jöttem lázba, de egy korrekt, pusztítóan hangos metálzenének mindenképpen elmegy. Az ötszámos EP bakeliten jelent meg, most pedig már ingyen le lehet tölteni a Bandcampről.
A gitárhangzás és a zene miatt az Anodizer lehet az a zenekar, amit leginkább a Beggars and Gentry egyenesági leszármazottjának lehet tekinteni. A két gitáros mellett itt van az egykori B&G basszer is, úgyhogy a hasonlóság nem a véletlen műve (a basszer egyébként a Cobra Death-ben a gitárt nyüstöli). A zene jóval visszafogottabb, mint ami az anyazenekarnál volt tapasztalható, a gitár is szellősebben zakatol, az énekes orgánuma sem egy influenzás napközis harákolására emlékeztet, mégis kellemes deja vu kerít hatalmába ahányszor csak meghallom. A négy dalban van egy kis punkos attitűd és némi stoneres lazulás is befigyel, de alapvetően ez már egy letisztult, egyszerű rockzene: dögös, intenzív, és az énekesnek a lassabb részeknél van egy kis szőrös blues is a hangjában. A minőség még nem egy Beggars and Gentry, de már nagyon közel van hozzá, és határozottan kellemes muzsika, a Throw The Key Away meg egy piszok jó rockdal! A négyszámos EP-t nulla pénzért leszeded és jó lesz.
Utolsó kommentek