Gallows

Grey Britain

2009

Warner

A Gallows első lemeze az Orchestra of Wolves, nemcsak tökéletes bemutatkozás, de egyúttal az utóbbi évek egyik legjobb punk/hc anyaga is volt. Becsúszott ugyan 1-2 gyengébb pillanat, de az olyan gigaslágereket, mint a zseniális Abandon Ship, vagy a címadó vicces csajozós-himnuszt egyszerűen nem lehetett nem szeretni. Vad, pimasz, karcos, tufa, dallamos, és az egésznek olyan hangulata volt, mintha részeg angol huligánok betörtek volna egy hangszerboltba. Nem is csoda, hogy a lemezt az államokban már az Epitaph adta ki, és mire az öt gizda hertfordshire-i szarrágó észbe kapott, már ott volt előttük a Warner 1 millió fontos szerződése. Akárhogy is nézzük, a sok ótvar lenyalt hajú, 2-3 számmal kisebb pólókat hordó zenekar tengerében, jelenleg a  Gallows az egyetlen normális brit zenekar, aki egy multinál van, ráadásul úgy, hogy nem tudták őket beszabályozni.

10 komment

Címkék: gallows hc/punk

Dream Theater

Black Clouds & Silver Linings

2009

Roadrunner

Nem sok olyan veszélyes ragadozó található a táplálkozási láncban, mint a fanatikus Dream Theater-rajongó. Talán csak egy veszélyesebb van tőle: a 20 éven aluli, éppen hangszeren tanuló DT-fan. Mert sok perverzió létezik, de egyik sem ér fel azzal, mikor hősünk - amint leszedte az új lemezt- eldob csapot-papot, fogja a gitárt, függvénytáblázatot, jegyzettömböt, zsebszámológépet, és egész éjjel elemzi a progresszív istenek legújabb dalait, majd mikor hajnalban sikeresen leszedte a lemez legnehezebb témáit, veszi is fel, és már küldi is szét az ismerősöknek. Persze ez még a jobbik eset, hiszen az igazán elvetemültek videón is megörökítik a nagy eseményt. Mikor rákerestem az új Dream Theater klipre olyan érzésem támadt, mintha a Youtube-on minden második homevideo abból állna, hogy fiatal zenészpalánták, kialvatlan fejjel, alvós pólóban nyomják a kis szobában Petrucci, Portnoy, Rudess lemezről-lemezre egyre jellegtelenebb témáit.

22 komment

Címkék: dream theater prog metal

Deák Bill Gyula

Mindhalálig Blues

1986

Hungaroton

Két évvel a klasszikus Rossz vér után megbomlott az összhang Deák Bill Gyula, és az első lemezt készítő Hobó felállás között, pontosabban csak Hobó és Bill között, de ez gyakorlatilag ugyanazt jelenti. Idősebbek beszámolóiból próbálom rekonstruálni az eseményeket: Az István a király, és több musical után megtáltosodott Bill Kapitány úgy gondolta, hogy ideje saját kézbe venni a kormánykereket. Talán úgy érezhette, hogy nem kap elég megbecsülést, hiszen a HBB lemezeken sosem szerepelt neve szerzőként (pedig az énekdallamait tutira nem Hobó vagy Tátrai írta), hajtotta talán a bizonyítási vágy, esetleg úgy érezte, hogy nem kap elég művészi szabadságot, mindenesetre elment arra a kommunista ünnepségre énekelni, ahol a "felszabadulás" 40. évfordulója volt az öröm tárgya, és ez végleg betette a kaput Hobónál. Bekövetkezett a fájdalmas szakítás, minek következtében a második Bill szólólemez már nem a HBB közreműködésével készült, hanem a Kormorán zenekar írta és játszotta a talpalávalót. Annak idején elég rendesen osztották is egymást, állítólag Hobó még egyszer olyat is nyilatkozott a Kormorán zenekarról, hogy hiába cserélik le a balalajkát a gitárra, attól még nem fognak tudni bluest játszani.

3 komment

Címkék: blues deak bill gyula

Entombed

DCLXVI: To Ride Shoot Straight and Speak the Truth

1997

Threeman Recordings

Ha figyelmesen megvizslatjuk a 90-es évek svéd metálzenéit, akkor megfigyelhetjük, hogy két stúdió körül koncentrálódtak a korszak meghatározó zenekarai, kiknek hatása máig érződik. A Fredman stúdióhoz köthető az At The Gates, Dark Tranquillity, In Flames által fémjelzett letisztult, kimunkált, de ugyanakkor bivalyerős göteborgi-hangzás, még a másik gócpont a stockholmi Sunlight stúdió, ahol a klasszikus death metál hangzás alakult ki, nagyrészt a Dismembernek, és az első Entombed albumnak köszönhetően. A Left Hand Path földrengés-szerű hatására, a Sunlight stúdióban ipari mennyiségben kezdtek el készülni az albumok, mindenki állat módjára taposta a frissen beszerzett Boss Heavy Metal pedálját, és több-kevesebb sikerrel próbálták rekonstruálni az Entombed unikumnak számító morcos lehangolt soundját. Az Entombed számára sok választás nem volt: vagy megvárja, még elsodorják a saját maga által keltett hullámok, vagy valami teljesen újba kezd. Végül is arra jutottak, hogy a Sunlight stúdiótól és a hangzástól nem távolodnak el, de a klasszikus death metáltól teljesen. A Hollowman volt az első állomás, a Wolverine Blues pedig az első nagylemez, ahol egyértelmű teret kaptak a rockosabb dolgok, de a mértékadó hiteles források egyértelműen a To Ride-ot tartják a death'n'roll stílus alapkövének.

5 komment

Címkék: death metal entombed death n roll

A sok kommersz szarság után, ideje visszadöcceni az underground kellemes bűzébe. Két gyöngyszem, amit eddig nem ismert senki, és ezután sem fog, hiszen 10 perces számokkal nem lehet befutni. És tényleg nem menőzésből írok olyan zenékről, amiket 1-2 ezer emberen kívül senki nem ismer a világon, hanem mert királyok.

2 komment

Címkék: doom death metal the drowning the wandering midget

Heaven And Hell

The Devil You know

2009

Rhino

Akárhogy is nézzük a dolgokat, a 40 éve összevissza kavargó, hol rock, hol metál néven futó sátánista fertőért több embert is terhel felelősség. A főbűnösök közül hármat is találunk a Heaven And Hellben: Tony Iommi, minden riffek atyja, akit balesetben elvesztett két ujjperce sem tudott abban megakadályozni, hogy az első hat Black Sabbath lemezen elgitározza a rockzene alfáját meg omegáját. Ronnie James Dio, aki nem elég, hogy a Rainbow után beszállt a Black Sabbathba, de ő volt az első a történelemben, akinek koncert közben villába rántotta a sátán az ujjait, és Geezer Butler, aki látszólag a háttérben mosolyog, és spanglizik a bajsza alatt, de ő írta meg azokat a dalszövegeket, ami miatt Ozzyt mindenki elkönyvelte egy sátánista vadállatnak.

4 komment

Címkék: doom black sabbath hard rock heaven and hell

Junkies

Degeneráció

2009

Edge

 

Az új Junkies lemezzel bezárult a kör, ami a hazai rock/metal lemezpiacot illeti, hiszen gyakorlatilag a Tankcsapdát leszámítva most már az összes hazai zenekar lemezét a Hammer médiabirodalom valamelyik alegysége adja ki, vagy terjeszti, vagy szponzorálja, vagy valamit csinál vele. Lehet azon vitatkozni, hogy jó-e ez a központosítás, hogy a Hammernél már szinte mindent kiadnak, amiben gitár van, és a futószalagon ömlő anyagok között elvesznek az értékek, de így legalább az ismeretlen zenekarok is megkapják a maguk 15 percét (és Hammer hirdetését). A relatíve ismertebb zenekaroknak, pedig már egy multi sem tud sokkal jobb lehetőségeket biztosítani, hiszen a média zárolva van, tévé/rádió nem játszik, és a jelenlegi lemezeladási adatoknál már egy multi sem tud nagyságrendekkel többet eladni, mint egy jó terjesztéssel rendelkező független kiadó. Talán ezért is igazolt a Junkies a Warnertől a Hammerhez, talán nem, de az biztos, hogy az új lemezt nagyon sokan várták, hiszen a megjelenés hetében a hatodik helyen robbant be a méltán híres-neves magyar eladási listára. Bár a tekintélyes és nagymúltra visszatekintő MAHASZ listának talán nem kéne különösebb jelentőséget tulajdonítani, hiszen tökéletesen leképezi a jelenlegi mentálhigiéniás közállapotokat, mivel az AC/DC és a Junkies kivételével normális embernek való zenét nem nagyon találni rajta.

17 komment

Címkék: rock n roll junkies

Candlemass

Death Magic Doom

2009

Nuclear Blast

Ha jól osztok-szorzok ez már a harmadik Candlemass anyag a sorban, amin Robert Lowe énekel. Lehetne akár újkori Candlemassről is beszélni, de zeneileg nincs lényegi változás a régi és az új között, és az énekben sem nagyon van, hiszen Lowe orgánuma nem nagyon tér el Messiah Marcolintól. Maximum ott van eltérés a volt, és a jelenlegi énekes között, hogy az előző csuhában nyomult, míg Lowe legvadabb performansza az, hogy a levitézlett vámpíros külsőt feketére festett körmökkel súlyosbítja. Persze, tudjuk, az új seprű jól söpör, és Lowe sokkal jobb énekes, meg jobb ember, meg nyilván nem dobálja szét az izzadt csuháját, meg a büdös zoknijait a turnébuszban, de nekem a Messiás valahogy jobban bejött. Én legalábbis ki nem állhatom azt az erőltetett gonosztörpés hangot, amit Lowe sok helyen használ, de ez természetesen nem azt jelenti, hogy gátolja a zene befogadhatóságát, hanem mindössze arról van szó, hogy agyfaszt kapok attól, amit Lowe az If I Ever Die utolsó 15 másodpercében csinál.

2 komment

Címkék: doom candlemass

Blind Myself

Budapest, 7 fok, eső

2009

Edge

Az előzetesen letölthető 3 dal alapján nagyon fáztam az új Blind Myself lemeztől, hiszen még a legutóbbi két anyag gyakorlatilag pöc-röff működött, addig az új daloknál hosszas tologatás után sem akartak felbőgni a lóerők. Igazából nem is nagyon tudom, hogy mi volt a gond, talán szokni kell a magyarul megszólaló Blindot, esetleg nem hallgattam eleget, mindenestre az előzetesen kuszaságnak tűnő Szemgerenda többszöri hallgatás után egy elmebeteg metál himnusz, és a másik két dal is teljesen rendben van. Az a helyzet, hogy kell egy kis idő a daloknak, nem működik rögtön a történet.

5 komment

Címkék: blind myself isten háta mögött

Mex

Botrány

1996

Sony

A Mex zenekar főleg a 90-es években folytatta áldásos tevékenységét. Akkoriban még nem volt a mostani tejjel-vérrel folyó Kánaán rock/metal szempontból. A 90-es évek elejének/közepének épkézláb magyar zenekarait egy kézen össze lehet számolni: Tankcsapda, Mood, Bedlam, Black-Out, Junkies, és nagyjából ennyi, és én még ide sorolom a Mexet is. Nem akarom a 90-es évek szekrényéből előszedni a csontvázakat, de ha annyit mondok, hogy ekkor élte fénykorát minden idők legtufább metálja a Carmentől , az a bizonyos 3 kismalac, ekkor kezdett az Ossian osztódással szaporodni, és ez volt az az időszak, mikor a „Sok-sok-sok, Akelások” csatakiáltás kergette őrületbe a jóérzésű polgárokat. Talán mindenki számára világos, hogy ebben az időszakban nemcsak jó zenékből volt hiány, de embernek maradni is nehéz volt.

4 komment

Címkék: mex metal machine music

Bridge To Solace

House of the Dying Sun

2009

GSR

Elég sok idő telt el a legutóbbi Bridge To Solace lemez óta, testvérek között is legalább három év, bár nyilván nem teltek eseménytelenül a hónapok, hiszen rengeteg minden történt a BTS háza táján. A legnagyobb érdeklődésre számon tartó esemény talán az volt, mikor a frontember együtt szerepelt Bakács Tibor Settenkedővel, mikor is vállvetve küldték el a halál faszára a Kultiplexet bezáró/lebontó imperialista mocskokat. Ezen kívül még volt helycserés támadás a dobos posztján, meg egy egyszeri Newborn koncert, de ezzel együtt nagyon meg lett várakoztatva a jónép. Az előzetes koncként odadobott nóta alapján igazából nem is nagyon tudtam, hogy mit lehet várni egy új BTS lemeztől, aztán első dal 15. másodpercénél felsír a gitár, és onnantól működik a történet.

25 komment

Címkék: metalcore hc/punk bridge to solace

The Drowning

This Bleak Descent

2008

Casket Records

A walesi The Drowning az erősen kriptaszagú zenekarok táborát gazdagítja. A briteknél amúgy is nagyon dívik a depressziós hozzáállás, bár az is lehet, hogy ők a brit elnevezést kikérnék maguknak, hiszen azért a skótok, észak-írek, walesiek nem nagyon szeretik, ha egy kalap alá veszik őket az angolokkal. Elég zavaros dolog ez, hiszen például skót vagy walesi sportolót sosem látni olimpián, hiszen a NOB csak Nagy-Britanniát ismeri el tagnak, viszont a foci VB-n külön indulhatnak, mert a FIFA elismeri őket, tehát Ryan Giggs nem azért nem jutott ki soha foci vébére, mert nem volt rá lehetősége, hanem azért, mert fociban nem túl erős a walesi tartomány. Ha maradunk a focis hasonlatnál, akkor a The Drowning képességeit leginkább úgy lehetne jellemezni, hogy ki tudnának jutni a foci VB-re, talán még a csoportkört is túlélnék, de még nincsenek egy szinten a doom metál csúcsragadozóival, az egyenes kieséses szakaszban nagyon eltángálná őket a Reverend Bizarre, vagy a Wall of Sleep.

2 komment

Címkék: doom death metal the drowning

Progressive String Quartet

Tribute To Pantera

2005

Vitamin Records

A 90-es években az Apocalyptica alaposan felkavarta az állóvizet (egyes vélemények szerint a szart), hiszen nagyrészt az első két lemezüknek köszönhető, hogy az unplugged-ot felváltotta a nagyzenekari hangszerelés, már ami a klasszikus rock/metál dalok (újra) értelmezését jelenti. A bárszéket felváltotta a partitúra, Neil Young után előugrott a headbangelő Beethoven, és a Metallica is elkezdett konspirálni a San Franciscó-i Szimfonikusokkal. Ilyentájt jelent meg a Progressive String Quartet, kezdetben egy Led Zeppelin feldolgozás albummal, majd az évek során szépen átmentek ipari termelésbe, és jelenleg stílustól függetlenül a teljes palettát feldolgozzák.

A Progressive String Quartet azért jobb, mint az Apocalyptica, mert itt a hegedűk egy teljes új színt hoznak a dologba, még az eredeti csellós hadművelet az újdonság varázsa után nagyon monotonná vált.

6 komment

Címkék: tribute pantera progressive string quartet

Chris Cornell

Scream

2009

Universal

Kedves Chris!

Remélem levelem jó egészségben talál! Azért is aggódok állapotod felől, mert az új szólóalbumod alapján agyilag nem vagy éppen csúcsformában. Mondjuk az Audioslave meg az Euphoria Morning sem volt egy Soundgarden, de azok legalább bele illeszthetőek voltak a tágan értelmezett zene kategóriába. Persze ahány ember, annyi vélemény (vagy, ahogy tanult kollégád mondta: a vélemény is olyan, mint a segg, mindenkinek van belőle egy), de a Scream lemez kapcsán szinte csak egy kérdés fogalmazódik meg mindenkiben: „mi ez a szar, bazmeg?”

26 komment

Címkék: chris cornell

It’s A Misery Business

Anti love songs the anti valentine

2009

Rhino Records

A válogatás albumuknak nincs fontos szerepük a világegyetem felépítésében, hiszen általában csak burkolt reklámként funkcionálnak egy film mellé, jobb esetben. Rosszabb esetben valamelyik kiadó szedi össze szépreményű versenyzőit valamilyen apropóból, és az már tényleg az alja mindennek, hiszen egy karácsonyi lemezzel, minden jobb érzésű embert ki lehet kergetni a világból. Most viszont van végre egy üdítő kiadvány, ami válogatás, és jól bemutatja a középső ujját a Bálint napot ünneplő agymosott birkáknak, hiszen mindenki tudja, hogy a Valentine's Day nem más, mint egy ócska parasztvakítás, hogy az ajándékipar-lobbi tudjon egyet szakítani a Karácsony és Húsvét közötti uborkaszezonban.

5 komment