A napokban potyogtak be az utolsó 2014-es zenék, úgyhogy hosszas elemzés után itt az ideje a számvetésnek. Elöljáróban csak annyit mondanék, hogy metál szempontól ez is egy harmatgyenge év volt. A tradicionális kedvencek közül az In Flames, a Machine Head, és a The Haunted is adott a szarnak egy jó nagy pofont, pedig náluk még a legmegosztóbb anyagaik után is kitartottam.
Slow Season
Mountains
2014
RidingEasy Records
A vintage rock vonzáskörzetében található zenéknél nem szabad meglepődni, ha ismerős motívumok kerülnek elő, hiszen eleve az egész retró/ősrock-dolog a régi főzelék felmelegítése lenne. Vannak, akik nagyon, vannak, akik kevésbé, de alapvetően mindenki készen kapott, egyszer már bevált anyagból dolgozik. A Slow Season második lemezével nagyon alaposan belemerült a sűrűjébe, egészen pontosan olyan mértékig másztak bele saját zenéjükkel a Led Zeppelin munkásságába, amihez hasonló klónozást talán csak az Orchid művelt a Black Sabbath kapcsán. Lehet persze fanyalogni, hogy mi szükség van az ilyen zenékre, meg hogy negyven éve már ezt eljátszották, de ez nem az a platform, ahol ilyen apróságokkal probléma lenne.
tovább »Stonerben mozgalmas volt a 2014-es esztendő, hiszen a Kyuss-alapítók közül Brant Björk és John Garcia is kellemes hallgatnivalóval jelentkezett, a Down folytatta az egyre kevésbé érdekfeszítő EP-k sorozatát, a Fu Manchu is aktivizálta magát, és még Dave Wyndorf is lehúzott egy újabb bőrt a tavalyi Last Patrolról. Most viszont nem ezekről lesz szó, hanem a színtér kevésbé ismert szereplőiről, akik igencsak remek lemezekkel vetették észre magukat, szóval ez egyfajta stoneres év végi összegzés a műfaj legjobbjaiból, a teljesség igénye nélkül, de kifejezetten a csúcsragadozókra összpontosítva.
Manny Ribera
Manny Ribera
2014
Transubstans Records
A Manny Ribera név a gengszterfilmek szerelmeseinek lehet ismerős, hiszen a Scarface egyik központi alakja volt Manny, a nyakigláb bájgúnár, aki az utcán stírölte a csajokat, miközben a szemközti motelben sebhelyesarcú haverjába egy láncfűrész segítségével kis híján új menetet vágtak. Minap néztem meg a filmet, a Sebhelyesarcút, és Al Pacinót leszámítva minden szempontból b-kategóriásnak ítéltem. Mintha az egész valami paródia lett volna. Manny filmbéli, nyálgép karakterét se nagyon tudom párhuzamba állítani, a Manny Ribera nevű svéd banda tökös, odabaszós zenéjével. Ennek kapcsán elgondolkoztam azon, hogy ha lenne zenekarom, amit kedvenc filmes karakteremről akarnék elnevezni, akkor a banda egész biztosan vagy a Csubakka, vagy a Pityke Őrmester névre hallgatna. Bizony, nem biztos, hogy szerencsés a filmes névválasztás.
tovább »
Tankcsapda
Urai vagyunk a helyzetnek
2014
A magyar foci szerelmesei más szemüvegen át látják a világot, mint az átlagos halandók. Például Debrecenről nem a Virágkarnevál, a Nagytemplom, esetleg a Tankcsapda jut eszükbe először, hanem a Loki. A Loki kapcsán pedig a következő hívószavak ugranak be a hazai foci legendáriumából: konda, sertéstenyésztés, kilométerekről érezhető disznószarszag, illetve a Loki új stadionja kapcsán már megszületett a 21.század eddigi legjobb magyar drapija: Új az ólatok, de a trágya a régi benne. Ezeken nem kell megsértődni, ezek vicces dolgok. Szóval, mikor a debreceni Tankcsapda zenekar közismerten Lokista frontembere az új lemezén, a Semmi pánik című számot egy olyan sorral kezdi, hogy "Diszkrét szarszag lengi be a várost", akkor azon bizony mosolyog a műértő közönség.
tovább »
Wall Of Sleep
No Quarter Given
2014
Nail Records
Lassú, kimért léptekkel közelítettem meg a gépjárművet. Az egyik kezemben a slusszkulcs, a másikban a frissen zsákmányolt Metál Hammer Hammerworld Magazin. Próbálom a nyugalom látszatát magamra erőltetni, de a szívem vadul kalapál. Körülnézek: a nap már lemenőben, erőtlen sugarai fáradtan törnek meg lovam páncélján, választási plakátok groteszk képei előtt néhány kósza nyugdíjas ordibál egymással. Minden csendes, minden nyugodt, nem fürkésznek kíváncsi tekintetek. Megszokott rutinnal huppanok az ülésbe. Ha csak néhány percre is, de végre egyedül, és senki sem figyeli, ahogy vad matatásba kezdek. Mint őrült, ki letépte láncát, úgy szaggatom le az újságról a védőfóliát, remegő ujjakkal illesztem be az éhesen tátongó lejátszóba a műanyag korongot.
tovább »
Óriási tévedés azt hinni, hogy 2014-ben már csak vicces, utópisztikus felvetés lehet az, hogy zenekarokat cenzúráznak a lemezborítóik miatt. A véreskezű cenzor az elmúlt napokban kezdte el szedni áldozatait, ezúttal a világ legnagyobb zeneboltjában. Az iTunes önjelölt erkölcscsőszként, pornográfiára és meztelen női testekre hivatkozva tiltotta be, több menő ősrockos kiadvány forgalmazását is a napokban.
tovább »
A kultikus magasságokba emelkedett első rész után, máris itt a Fültágító augusztusi kiadása! Idézzük fel újra a nyár legforróbb rockslágereit, a fülledt kánikulák világot felperzselő soundtrackjeit! Szakértő válogatásunkban egyaránt találkozni ifjú reménységekkel, öreg rájákkal, nagy visszatérőkkel, és senki által nem ismert titkos favoritokkal. Igen, jól látod, a hiánypótló, ismeretterjesztő, tudattágító- és módosító, tényfeltáró válogatás-sorozat újra pusztít!
tovább »
The X-Ray Harpoons
Get Attuned To Our Tyme
2014
CopaseDisques
Megint egy olyan zene következik, amit nem tudok megvédeni a metálos ítélőszék előtt. Ez bizony nem metál, hagyományos értelemben még rocknak sem nagyon lehet nevezni, úgyhogy a szakállukból az előző berúgás maradványait fésülgető metálosok joggal ingathatják a fejüket: igen, újabb árulás történt! Igazából egy kicsit már én is röstellem magam, hogy újabban szinte kivétel nélkül csak az ilyesfajta retrós devianciák tetszenek, de ezzel sajnos nem nagyon lehet mit kezdeni, mert az okok nem valami hipszter trendkövetésre vezethetők vissza, hanem arra, hogy a pszichedelikus pop/rock, ki tudja már hányadik virágzása, rohadt jó bandákat dob a felszínre. Szóval félre kell tenni a kóros beidegződéseket, hagyjuk meg a szigorú kategóriákon alapuló zenehallgatást a hanyatló nyugat ópiumának, és vessük bele magunkat az őspop, valamint a kőkorszaki rock'n'roll hűsítő habjaiba!
tovább »
Az elmúlt években egyre nagyobb számban jelennek meg a nők a rocklemezek borítóin. A különböző megjelenési formáknak mindig is volt keletjük, de a fülledt szexualitás igazán csak bizonyos black metál bandákra volt jellemző, hiszen egy meredező mellbimbó már egyből cenzúrázott borítóért kiált, ezáltal erősen kordában tartva az alkotói szabadságot. Mostanában viszont már stílustól függetlenül, kontroll nélkül düllednek a combok, merednek a bimbók, természetesen kizárólag művészeti értelemben, mert még véletlenül sem arról van szó, hogy csöcsökkel mindent el lehet adni.
Sima Photoshop-varázslat, bizarr skiccek, vagy épp művészi megvalósítás? A lényeg, hogy a női testnek a rocklemezek borítóin még sosem volt ilyen keletje. Kortárs művészettörténeti sorozatunk első részében napjaink nőábrázolását vizsgáljuk az idei lemezborítók tükrében.
Vajon szüksége van a világnak egy olyan válogatásra, ami összefoglalja az elmúlt időszak legjobb zenéit, különös tekintettel azokra a bandákra, amik nem kapnak elég figyelmet, pedig megérdemelnék? Micsoda kérdés, égető szükség van egy ilyen stílusokon átívelő, hűsítő válogatásra ezekben a nehéz napokban! (a képen: fülcimpában a Spotify logója. Fültágító, vágod?) Ráadásul van egy csomó zene, ahol esetleg csak egy vagy kettő, vagy csak néhány dal tetszik, vagy jó az egész, de valamiért mégsem lesz megemlítve a blogon, mert azért mindennek van határa. Szóval tök jó lesz: lehet, hogy az első dal nem tetszik, de a másodiktól eldobod az agyadat, vagy éppen a legvégén sikerül találni egy gyöngyszemet. Természetesen mind a tíz dal főnökség.
HAW
Soundtrack of Our Friendship
2014
Szerzői kiadás
Ami a zenekarok számát illeti, a rockzene hazai tortájából elég nagy szeletet hasít ki a doom/stoner/sludge-színtér, ami azért is furcsa, mert erre a zenei világra itthon valahogy nem nagyon van kereslet. A zenekar-özönt jól jellemzi a Hands Of Doom tavalyi válogatása, amire az ismertebb nevek már fel sem fértek. A rengeteg mai banda szerintem a ’90-es évek három alapzenekarára vezethető vissza, akik rendesen elültettek, vagy inkább elpattintottak valamit a fejekben: a sivatag porát a Kyuss szóra a szemekbe, a mocsár bűzét a Down pumpálta az agyakba, a Mood pedig az első magyar zenekar volt, ami nemcsak korrektül szólalt meg angolul, hanem a Sabbathista hagyományok mentén csúcskategóriás zenét is alkotott.
tovább »Kinyílott a pitypang. Megírom! Kikerült minden idők egyik legjobb pszichedelikus stoner rock remekműve a Bandcampre. Megírom! A Palace in Thunderland hivatalosan soha meg nem jelent, befejezetlen, gigászi mesterműve, a The Apostles of Silence végre elérhető, hallgatható, megvásárolható, eddig sosem hallott jó minőségben.
The Movements
Like Elephants 2
2014
Crusher Records
A True Detective főcímzenéje megvolt? Hát valami ilyesmi hangulatú zenében utazik a svéd Movements is. A torzított gitár nem igazán játszik benne központi szerepet, így a hangzás miatt nem is nagyon lehetne rockzenének nevezni. Popzenének sem mondanám, mert azért ez nagyon különbözik a bevált populáris formuláktól: sokkal mélyebb, ösztönösebb, emberközelibb, de végül is teljesen mindegy, melyik stílus dobozába akarunk belegyömöszölni egy olyan zenét, ami nem tipikus rock, nem tipikus pop, hanem egyszerűen csak élő, lélegző, utánozhatatlan, minőségi muzsika.
tovább »
Grand Magus
Triumph and Power
2014
Nuclear Blast
A Grand Magus története igazi mesébe illő metálsztori: az egyszeri juhászbojtár, Janne Christoffersson - akit a faluban mindenki csak JB-nek hívott - a '90-es évek közepén-végén hívta életre saját zenekarát, mely a először a komolytalan Smack, majd a Grand Magus nevet kapta a keresztségben. JB társaival serényen készítette a demókat a helyi fonóban, 2001-ben pedig már az egész falu a csodájára járt, mikor elkészítették első nagylemezüket. JB rögtön átlátta, hogy mennyi buktató áll egy fiatal zenekar előtt, így tapasztalatszerzés okán elszegődött a Spiritual Beggarshoz, ahol néhány év alatt el is végezte az OKJ-s stoner/hard rock tanfolyamot.
tovább »
Utolsó kommentek