
Spidergawd
II
2015
Crispin Glover Records
Korunk zeneipari változásai új életet csiholtak a szupergruppok intézményébe, ami sajnos a visszájára sült el. A ’90-es években már önmagában izgalmas volt, hogy milyen zenét hoznak össze a különböző bandákból összeverődött, jól ismert arcok: egy Down, egy GZR, vagy egy Brujeria még azok számára is érdekes lehetett, akiket egyébként nem nagyon izgattak az anyabandák. Napjainkban ez már teljesen megváltozott: követhetetlen iramban szaporodnak a szupergruppok, a projektek, a mindenféle rockcelebes összeröffenések, az embernek néha már olyan érzése van, hogy bizonyos vonatkozásában már mindenki játszott mindenkivel, és minden bandában dobolt már Mike Portnoy. A lemezipar bedőlt, a hangsúly átkerült a koncertezésre, a fő bevételi forrás a gázsi és a merch pulton árusított pólók, csecsebecsék, zenekaros metszőollók - persze albumokra azért még szükség van, hiszen kell egy jó indok a turnézásra. Rekordsebességgel születnek meg a neten átküldött ötletekből összepakolt lemezek, a kiadó is örül, hiszen ha jól bejáratott nevekről van szó, akkor a hallgató is hamarabb felkapja a fejét, szóval úgy tűnik, hogy a szupergruppozás az egyik könnyebben járható út a jelenlegi zenei dzsungelben. Nem akarom kárhoztatni a zenészekből lett utazó üzletembereket, akik egyik turnéról esnek be a másikra, hiszen ők csak alkalmazkodtak a kor követelményeihez, de mégis szomorú, hogy a szupergrupp mennyire egy tét nélküli, kiüresedett kifejezés lett napjainkban. Eltűnt a varázs, hogy az azonos - vagy éppen különböző - zenei alomból érkező zenészek valami különlegesen egyedit hoznak létre, miközben felismerhető, saját entitásuk is visszaköszön a zenéből. Akárhogy is erőltetem magam, az elmúlt tíz évből mindössze két minőségi, az előbbi kritériumoknak megfelelő szupergruppot tudok felidézni, az egyik a The Damned Things, a másik meg az Anywhere.
tovább »
Utolsó kommentek